támogatás

2021.01.02. 11:30

Egy szavazásnak köszönhetően kapott adományt a karcagi kórház

Egy szavazás eredményeképpen, január 2-án Molnár Árpád, a Mikó Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója egy autónyi adománnyal érkezett a Kátai Gábor Kórházba.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

A cég honlapjának követőit kérdezte meg arról, hogy melyik közintézmények, illetve egészségügyi intézménynek adjanak adományt. A 17 000 fős szavazáson 2. helyezett lett a Kátai Gábor Kórház, s így 200 000 forint értékben kapott most támogatást.

A kórház nem is tudott erről a zártkörű szavazásról, csak az eredményhirdetés után értesítették őket. Az autónyi adomány a cég profiljába illeszkedő termékekből – kávé, forró csoki, keksz – áll, vagyis mindabból, ami a kávézáshoz kell.

Az adományt Nagyné László Erzsébet főigazgató, dr. Kádár Sándor mb. orvos-igazgató és Bődi Szilvia ápolási igazgató vette át a dolgozók nevében.

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Nagyon nagy öröm volt számomra és a kollégáim számára is, amikor a két ünnep között kaptam az információt, hogy egy olyan országos szavazáson, ahol 17 ezren voksoltak arra, hogy kit támogatnának, a mi kisvárosi kórházunk nyerte el a 2. díjat. A most átvett adományt szétosztjuk dolgozóinknak – mondta Nagyné László Erzsébet, aki mindenkinek megköszönte a szavazatát, a cégnek pedig, hogy ilyen akciót hirdetett az egészségügyben dolgozók számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában