Idén az interneten emlékeztek a szolnoki csatára

Udovecz György katonai hagyományőrző ezredes, a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány elnöke a minap egy internetes előadásban beszélt az 1849-es szolnoki csatát megelevenítő hadijátékról, mely mindig nagy népszerűségnek örvendett.

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ a minap, rendhagyó módon, közösségi oldalán, a témát feldolgozó beszélgetéssel emlékezett meg a megyeszékhely legendás eseményéről.

Udovecz György katonai hagyományőrző ezredes, a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány elnöke előadásában hangsúlyozta, sajnálják, hogy ezúttal a koronavírus-járvány miatt nem sikerült megrendezni a programot. A jubileumi, huszonötödik csatára épp tavaly került sor. Elhangzott, 1996-ban tartották meg az első nagyobb volumenű hagyományőrző megmozdulást, amelynek középpontjában az 1849. március 5-i történések álltak.

– Ekkor történt az első jelentősebb koszorúzás, ahol az alapítványunk tagjai egyenruhába öltözve, a városvezetéssel, illetve katonai alakulatokkal emlékeztek meg a Szabadság téren. Ez végül egy 200-250 fős hadijátékká nőtte ki magát, amely jelentős lovasságot és tüzérséget is magában foglal – tudtuk meg. Udovecz György elmondta, a történészek között ma is vita tárgyát képezi, hogy az ütközet a tavaszi hadjárat első jelentősebb csatája volt-e, avagy a téli hadműveletek befejező akciója.

– A csata magyar győzelemmel zárult. A Karger vezérőrnagy által védett Szolnokot elfoglaltuk, és egészen Abony–Cegléd térségéig kellett visszavonulniuk a császáriaknak. Mindez azt is jelentette, hogy még egy jelentős hídfő került a magyar hadvezetés birtokába – rekonstruálta a korabeli eseményeket a hagyományőrző.

– Azt látjuk, hogy örömmel jöttek a program cseh, lengyel és osztrák hagyományőrző résztvevői.

– Szeretik a várost, jó a helyszín és színvonalas a rendezvény. A sok néző pedig nagyon fontos számunkra – fogalmazott. A szemben álló felek katonai erejéről megtudhattuk, a haderőfejlesztésnek köszönhetően közel 150 ezer magyar honvéd állt fegyverbe a szabadságharc bizonyos időszakában, amely létszám a császári haderővel vetekedett.

A kiegyenlített erőviszonyok tették lehetővé, hogy az osztrákok végül csak komoly nehézségek árán, külső segítséggel – az osztrák császár az orosz cártól kért és kapott jelentős haderőt – tudták leverni a szabadságért folytatott harcunkat.