A tószegi Papp Zsolt beleszületett a pásztoréletbe

A Szapári tanyát körülvevő, végeláthatatlannak tűnő pusztát szemlélve feltűnt a távolban egy nyugodtan le­gelésző nyáj. Egyre közelebb érve azt láttuk, hogy egy bajszos fiatalember közeledik felénk hű társával, Zálival. Papp Zsolt azok közé a juhászok közé tartozik, akik a pásztoros legeltetés hívei.

Egyre kevesebben maradnak ennél a megoldásnál, hiszen a villanypásztoros legeltetés kiszorította a hagyományost. Zsolt beleszületett a juhász életformába, édesapjától kezdte ellesni a szakma csínját-bínját.

– Fiatalkoromban, a pályaválasztás előtti nyáron „megfertőződtem” a szakács szakmával egy felsőtárkányi táborozás alkalmával – mesélte Zsolt séta közben.

– Összebarátkoztam egy helyi étterem főszakácsával, akivel nagyon jó baráti viszonyba kerültem, ezért az iskola elvégzése után további nyolc éven keresztül ezzel a hivatással foglalkoztam. Aztán úgy hozta az élet, hogy a szüleim megkértek, hogy jöjjek haza Tószegre, és próbáljuk meg, hogy milyen juhász válna belőlem. Mindez természetes volt számomra, ugyanis gyerekkorom óta segítettem az állatok körüli munkálatokban – tette hozzá.

A tószegi pásztor ötszáz magyar merinó jellegű birkát tart. Ezekre az állatokra jellemző, hogy szeszélyesek tudnak lenni az időjárástól függően. Napi hat-nyolc órát vannak a legelőn.

– A mostani időszak eddig elég nyugodt, viszont napokon belül elleni fognak a birkák, ami nagyon sok teendővel jár – mondta Zsolt, miközben a juhok megindultak. – Eridj az elejére Záli! Hajtsd! – kiabált kutyájának, aki eközben már meg is indult, hogy visszaterelje őket a pásztor közelébe.

– Jó lesz, gyere elő! Ügyes vagy! – dicsérte kutyáját, mely minden egyes rezdülését figyeli gazdájának.

– Általában csoportos ellést alkalmazunk húsz-huszonöt jószággal, ha nem ikerszülésről beszélünk. A sok mozgás miatt ebben az időszakban csak akkor kell segítenem, ha első születésről van szó. Reggelente körbenézek, hogy mindnyájan rendben vannak-e. Ha nem, a pásztorbotom segítségével elkapom a lábukat, és megvizsgálom őket. Mindezek után kiengedem őket, és körülbelül délig legelhetnek.

– Majd beviszem őket a helyükre, ez idő alatt felisznak és lekérődznek. Ez a folyamat azt jelenti, hogy képesek egy legelés alatt huszonöt kilogramm füvet is megenni, tehát ilyenkor ezt visszaböfögik a szájukba, majd újra lenyelik, és megemésztik. Édesapám mindig azt mondta, hogy „akkor jó, amikor nagy hasat esznek”, hiszen látszik a bendőjükön, mikor már kerekedik. A nap későbbi részében pedig délutántól estig ismét terepen vagyunk. Aztán felém fordulnak, tehát „rám legelnek” és miközben jövök előttük, ők szépen szétterülve követnek.

Zsolt a takarmány nagy részét is maga termeli, ennek foglalatosságait a két legeltetés közben szokta megoldani.

Azt is elárulta, hogy felesége, Pappné Tukarcs Enikő kisfiuk nevelése mellett nagyon nagy segítséget nyújt számára a gazdálkodásban is. Éppen ezért lehetővé tudja tenni azt is, hogy nyáridőben kint tölt egy-egy éjszakát a nyájjal a szabadban.

– Ha hideg van, subával betakarózom, és nagyon éberen pihenek ilyenkor, hiszen mindentől megijednek a juhok – mosolygott Zsolt, miközben sétáltunk a tanya felé. – A régi időkben is törekedtek arra, hogy minél kevesebbet legyen bent a hodályban a jószág. Így amikor akkora a fű, mint a zabszem, már nem hal éhen a juh, és ki lehet őket engedni.

A tószegi juhász igyekszik egyéb szenvedélyeinek, a főzésnek és a fényképezésnek is időt szentelni. Bár sok ideje nincs hivatása mellett mindezekre, isteni birkapörköltet főz családjának és barátainak, valamint a sütésben is verhetetlen.