JÁSZKUNSÁG

2021.07.05. 06:58

Huszonhét kistelepülés nyert forrást a Magyar Falu Programban

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az érintett településekhez közel háromszázötvenmillió forintos forrás érkezett.

Munkatársainktól

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Közzétették a még márciusban meghirdetett Magyar Falu Program egyik alpályázatának nyerteseit a napokban. E szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében az érintett huszonhét ötezer lélekszám alatti településhez közel háromszázötvenmillió forintos forrás érkezett. Ebből az összegből a falvak és kisvárosok nagyrészt útszakaszokat újítanak fel, vagy pedig földutakat aszfaltoznak le.

– Nagyon jól jött ez a pályázati pénz – nyilatkozta Virág József tiszajenői polgármester. A település huszonötmillió forintot kapott, melyből egy belterületi, a Vasút utcát az Arany János utcával összekötő földutat szeretnénk leaszfaltozni.

Immár az egész hálózat aszfaltozottá válhat

– Ha ezt meg tudjuk csinálni, nem lesz olyan belterületi út a faluban, amit ne borítana aszfalt. Tavaly a Belügyminisztériumtól nyertünk el kilencvennégymillió forintot a temetői út aszfaltozására, már ki is választottuk a kivitelezőt. Ha a mostani összegből megcsináltatjuk az utat, a temetőnket is aszfaltúton tudjuk megközelíteni – magyarázta. A polgármester hozzátette: a képviselő-testület gondolkodik rajta, milyen nevet adjon majd a szóban forgó „nevenincs” útnak.

Vezseny közel húszmillió forintos támogatásban részesült.

– Az Esze Tamás és a Béke utca egy-egy szakasza kap majd meleg aszfaltburkolatot. Ez összesen négy-ötszáz méternyi aszfaltozást jelent – nyilatkozta Szabó Ferenc polgármester. – Az említett utcákon nagy a forgalom, így az állapotuk már nagyon leromlott, mindenképpen hozzájuk kellett volna nyúlni. Ráadásul a Béke utcán mezőgazdasági gépek is járnak, melyeket másfelé terelünk majd.

Előfordult, hogy a sár miatt nem jutott be a mentő

Nagyon várták a döntést Cibakházán is. Közel húszmillió forintból újulhat meg a Bánomszőlő II. dűlő kétharmada, mely egy kiadós eső után szinte járhatatlan. Hegyes Zoltán polgármester szerint többször előfordult már, hogy csapadékos időben még a mentő sem tudott bemenni. A településen egyébként is központi téma az utak állapotának javítása, minden lehetőséget megragadnak a fejlesztésre. Ha minden a tervek szerint halad, akkor őszre már el is készülhet az említett szakasz.

Tiszakürtön a Radnóti Miklós utca kaphat szilárd burkolatot.

– Eddig murvás volt, most a több mint húszmillió forintos forrás egy részéből aszfaltozzuk. A Posta köz viszont még most is földes út, azt a szakaszt stabilizáljuk, és murvaborítást kap – sorolta dr. Kiss Györgyné polgármester.

Apránként tudják rendbe tenni a teljes hosszában

Tiszapüspökiben a Béke utca mintegy háromszázötven méteres szakaszát újítják fel az elnyert tízmillió forintból.

– Ez már a sokadik kisebb szakasz, ami megújul, ha még négyet nyerünk, teljesen összeérnek, és akkor lesz egy két kilométer hosszú felújított belterületi szakaszunk – vázolta Bander József polgármester.

Tiszabőn a közfoglalkoztatottak munkába járását segíti majd az a kétszázhúsz méteres aszfaltozott útszakasz, amely most földút lévén sokszor járhatatlan.

– Ha esik, sártengerré változik a Vásártér út, így a fóliasátraink gyakran megközelíthetetlenek. Ráadásul sok idős ember él a környéken, a mentőautó pedig nehezen jut be a házakhoz, így nagyon örülünk a tízmillió forintos támogatásnak – hangsúlyozta Bíró Zoltán alpolgármester.

A jászszentandrási önkormányzat is közel tízmillió forintot fordíthat útfelújításra. Kolláth Bálint polgármester úgy tájékoztatott: a Mártírok út külterületi szakaszán, mintegy ötszázötven méteren építenek útalapot. Amint az önkormányzat megkapja a támogatói okiratot, szeretnének hozzálátni a kivitelezéshez.

A padkák megerősítésére is futja az összegből

Nagykörűben több útszakaszt is rendbe tesznek az elnyert húszmillió forintból.

– A Bodor Miklós út Wágner Péter úttól a dr. Antal Károly útig tartó szakasza, a Honvéd út és a Cseresznyéskert út, valamint a Köztársaság út egy „névtelen szakaszának” alapozása valósul meg, mindezek mellett pedig a szakemberek kiegyenlítik a József Attila út meglévő alapjának felületét. Az érintett utak padkáját is megerősítik, a felújítások csaknem egy kilométeren zajlanak majd – számolt be Túri Tibor polgármester.

Besenyszögön néhány forint híján huszonötmillió forinttal gazdálkodhatnak.

– A Szellő utca alapjának megerősítését tudjuk elvégezni, így négyszázötven méter út újulhat meg a településen – tudtuk meg Póczik Mónikától, az önkormányzat pályázati referensétől.

Abádszalókon az elnyert közel tízmillió forintból az Előd utat teszik járhatóvá. A földutat már régóta szeretnék szilárd burkolattal ellátni, hogy csapadékos időben is kényelmesen járható legyen az arra közlekedőknek. A most elnyert forrás felhasználásával az önkormányzat zúzottkő borítást tervez a közel kétszáz méter hosszú útszakaszon.

Még alapja sem volt, hogy kavicsot szórjanak rá

Tiszasüly tizenötmillió forintot nyert, ebből a Kölcsey Ferenc két szakaszának útalapjait szeretnék elkészíteni.

– Rendkívül rossz állapotú útról van szó, ami nincs aszfaltozva, és telente szinte belesüppednek a járművek, annyira saras. A két végén a legrosszabb a helyzet, így a támogatásból azon az összesen ötszáz méteres szakaszon csináltatjuk meg az útalapot. Utána lehet kavicsot rászórni önerőből, de a jelenlegi viszonyok mellett nem volt érdemes. Szerettük volna egyébként az egészet rendbe tenni, de az óriási költségekkel járna, így egyelőre ezt a munkát tudjuk elvégeztetni – részletezte Nagy Richárd polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában