2021.10.06. 07:00
Bemutatta új, Trianonról szóló kötetét Szíki Károly
Magyar Szabadságharcok Házát hoz létre Rákóczifalván a Kuruc Hagyományőrző Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. Ennek lényege, hogy az egyesület székhelyét átalakítva, teret biztosítsanak három szabadságharc emlékeinek, illetve a hozzájuk kapcsolódó programok megtartására.

A rákóczifalvi Kuruc Hagyományőrző Egyesület egyik tagja, Balogh Ferenc (balra) beszélget Szíki Károllyal a könyvbemutatón
Forrás: Beküldött fotó
Terenyei Attila, az egyesület elnöke hangsúlyozta: székhelyük egy büszkeségpont a településen, és az a céljuk, hogy a Rákóczi-szabadságharc mellett az 1848-as forradalomnak és az 1956-os eseményeknek egyaránt emléket állítsanak.
– A kivitelezés még tart, azonban a projekthez kapcsolódó programok már elkezdődtek – számolt be róla az egyesület elnöke.
A legelső eseményt a minap tartották a helyszínen, amikor is Szíki Károly Trianon–Halálbéke című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.
A megjelenteket dr. Túróczi Imre polgármester és a díszegyenruhába öltözött Bacsó Ernő, a Gróf Batthyány Lajos Nemzetőr Szövetség tábornagya köszöntötte. Az eseményre ellátogattak a besenyszögi Ringó Rokolya Népdalkör tagjai, továbbá Sülyi Károly operett- és nótaénekes, akik a helyi Kuruc Hagyományőrző Egyesület Népzenei Együttesével közösen léptek fel, ezzel is színesítve a találkozót.
A tiszaföldvári származású Szíki Károly a Trianon–Halálbéke című könyvével együtt ismertette Az elsáncolt falu című kötetét is, melyben e tájegység múltját dolgozta fel. Ezt követően dr. Túróczi Imre polgármesternek és Terenyei Attilának átadta azokat a kis üvegcséket, melyek a mezőkövesdi Kiss Mátyás népművész által hatvannégy vármegyében gyűjtött földet tartalmazzák.

Fotó: Beküldött fotó
A hagyományőrző egyesület Trianon Árnyékában című kiadványát is e találkozón ismerhették meg a résztvevők. Ebben a trianoni békediktátum rövid ismertetése mellett a szerződéskötés századik évfordulója kapcsán szervezett határon túli programokról, rendezvényekről olvashatnak az érdeklődők.
E jól sikerült eseményt követően már a következő, október 23-ára tervezett programra készül az egyesület. Terenyei Attila elmondta: a Magyar Szabadságharcok Háza addigra még nem fog elkészülni, így az átadót jövőre, egy szintén kiemelt ünnephez kötődően szeretnék megtartani, méghozzá március 15-én.
Kutatják a néhai Rákóczi-kastély épületének maradványait is
A Szabadságharcok Háza programjaihoz kapcsolódik a rákóczifalvi Rákóczi-kastély kutatása, Kövér László országgyűlési elnök fővédnökségével. Ennek apropóján a kastély épületének néhány fennmaradt darabját a helyi értékőrző Antóni Szabolcs felajánlotta a Szabadságharcok Háza javára.