Hagyomány

2021.11.29. 16:00

Egy év kihagyás után újra jár a Mikulásvonat Szolnokon

A Coop Mikulásvonat december 5-én és 6-án délután három és este hét óra között jár az adventi faluból indulva és oda érkezve.

Rimóczi Ágnes

Idén újra útnak indul a Coop Mikulásvonat a városban. A Coop Szolnok Zrt. a város önkormányzatával és a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft-vel együttműködve tizennegyedik alkalommal juttatja el szolnoki gyerekekhez a nagyszakállú ajándékait.

– Hihetetlen, de az első Coop mikulásozó gyerekek mára felnőttek. Évről-évre nagyon népszerű ez a program, amiért ezúton is köszönetet mondok az áruházlánc minden munkatársának, akik nagyon sokat dolgoznak azért, hogy sok-sok gyerek ünnepét tegyék szebbé – hangsúlyozta Szalay Ferenc polgármester a programról tartott tegnapi sajtótájékoztatón.

– Minden megteszünk ezért! A Mikulás és segítői december 6-án, a járványügyi szabályok betartásával juttatják el az ajándékokat a város fenntartásában lévő tagóvodákba, valamint a Hetényi Géza Kórházban gyógyuló gyerekekhez – számolt be a részletekről Fekete Tibor.

A Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója hozzátette, remélik, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy örömet szereznek a gyerekeknek.

– Abban is bízunk, hogy jövőre újra teljes pompában tudjuk megrendezni ezt a hagyományos programot. A népszerű Mikulásvonat szerencsére a tavalyi pihenő után újra járhat, mindenkit arra kérünk azonban, hogy viseljenek maszkot és tartsák a távolságot a várakozás és az utazás során – hívta fel a figyelmet Fekete Tibor.

A Coop Mikulásvonat december 5-én és 6-án délután három és este hét óra között jár az adventi faluból indulva és oda érkezve. Felszálláskor Coop törzsvásárló kártyát, vagy azt azt jelző mobil applikációt kell felmutatni.

Ezek is érdekelhetik