Közel ötszázezer forint értékű adományt juttattak el Kárpátaljára Örményesről

„Nagyon megrendítő volt, ahogy az a rengeteg nő és gyermek gyalogolt az úton. Látszott az arcokon az elgyötörtség, a fájdalom” – ezek a képek fogadták az ezer lelkes Örményes polgármesterét, Török Tamást a beregsurányi határátkelőnél. A kistelepülés egy emberként fogott össze az ukrajnai menekültekért, szinte elsőként kezdtek gyűjtésbe. Az adományokat személyesen vitték ki leendő kárpátaljai testvértelepülésükre, Nagyborzsovára.

Molnár-Révész Erika

Török Tamás adta át az adományt Nagyborzsova elöljárójának, Seder Ilonának Beküldött fotó

Nagyon büszke vagyok a lakosainkra, hogy egy ilyen kistelepülés, mint mi, közel félmillió forint értékben tudott adományt gyűjteni – mondta a múlt héten indult akcióról Török Tamás polgármester. – Jellemzően a felhívásban közzétett tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket, gyermekjátékokat, bébiételeket, ruhákat adományoztak. Van egy olyan lakosunk is, aki annak idején a romániai forradalom alatt települt át hozzánk, ő kávé-, illetve tojásfőzőt is hozott. Egy emberként mozdult meg a település, nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden összegyűlik. Volt olyan család, amelyik maga is megélhetési gondokkal küzd, de egy szatyornyi adományt hoztak, vagyis lemondtak valamiről azért, hogy segíthessenek – emlékezett vissza a gyűjtés pillanataira. Az összegyűlt adományokat szombaton szállították át a beregsurányi határátkelőn.

– Reggel indultunk a határra, kisebb fennakadások után délután 1 órakor sikerült átjutnunk, úgy mentünk el egészen Nagyborzsováig, ahol már fogadtak bennünket – mesélte az útról a településvezető. Az 1500 fős kárpátaljai Nagyborzsovát nagyrészt magyarok lakják.

Korábban testvértelepülési tárgyalások kezdődtek Örményes és a kárpátaljai falu között, de a folyamatot megakasztotta az időközben kirobbant orosz–ukrán háború.

– Seder Ilona elöljáró a helyszínen elmondta, hogy a lakosságnak már több mint fele elmenekült a településről a háborús helyzet miatt. Óriási gondban vannak, hiszen hamarosan hozzájuk is megérkeznek Ukrajna belsejéből a menekültek, ezért az óvodájukat már átalakították a fogadásukra. Ezt az adományt tehát nemcsak maguknak, a borzsovaiaknak, hanem az oda érkező menekülteknek is szántuk, hogy a helyiek tudják biztosítani az ellátásukat. Rengeteg a lakatlan ingatlan jelenleg, hiszen az ott élők hátrahagyták házukat, jószágaikat – idézte fel a polgármester a kint tapasztaltakat.

– Az megnyugtató, hogy fegyveres harcok jelenleg nincsenek Kárpátalján, és reméljük, ez így is marad. De már most sok mindenben nélkülöznek. Sajnos az árak hihetetlenül megindultak felfelé. Ennek ellenére kitartanak, de nagyon félnek ők is, hogy meddig fajul ez a háború. Azt is elmondták, hogy már előtte is iszonyatos gazdasági helyzetben voltak, hiszen egy átlag, vagy egy kicsivel a feletti nyugdíj ott 20-25 ezer forintnak felel meg.

Azon család tagjai, akiknél korábban jártunk, egyiküknek húsz-, míg a másikuknak huszonötezer forint a nyugdíja, miközben csak a gázszámlájukra elmegy hatvanezer forint úgy, hogy nem fűtik a teljes lakást. Ezért nyugdíj mellett az egyikük kénytelen dolgozni, mert csak így tudnak túlélni – írta le a kárpátaljai szegénységet az örményesi polgármester.

Mint mondta: a visszaút már nehezebb volt, 6-7 órán keresztül várakoztak a határ ukrán oldalán.

Az odatelepült ökumenikus segélyszervezet mindenkit szendviccsel, meleg teával kínált. Megindító volt a látvány, ahogy az a sok nő és gyermek gyalogolt az úton. Látszott az arcokon az elgyötörtség, a fájdalom. A magyar határőrök előtt pedig le a kalappal! Azonnal rohantak, vitték a padokat, hogy leültessék a menekülteket, takarókat adtak, hiszen már nagyon hideg volt este. A környékbeli települések is kitesznek magukért, ahogy láttam, folyamatosan jártak a mikrobuszok, azokat vitték melegedőbe vagy segélypontokra, akiknek nem volt hová menniük, vagy aki nem tudta, hová tart – folytatta beszámolóját Török Tamás, akit több dolog is megrendített azokban a határnál töltött órákban.

– Szörnyű volt látni... Amikor a határ ukrán oldalán várakoztunk, egy kisteherautó kiállt, az édesapa a családjának odaadta azt a rengeteg csomagot, amit csak elbírtak, az apuka pedig visszaindult egyedül, hiszen a férfiaknak harcolniuk kell. Ennek ellenére visszafelé velem próbálta megosztani ukrán nyelven azt az örömét, hogy a családját sikerült átvinnie a határon, így ők már biztonságban vannak – idézte fel a jelenetet.

A polgármester hozzátette: ha szükség lenne rá, a Glaser-kastélyban negyven-ötven menekült számára tudnának átmeneti szállást biztosítani, egy szolgálati lakásban pedig egy nagyobb családot is el tudnának helyezni.

Mivel a háborúnak egyelőre nem látni a végét, ráadásul ha a fegyveres harcok befejeződnek, súlyos gazdasági válság veheti kezdetét, a jövőben újabb gyűjtés indítását tervezik.