Érdemérem

2022.05.28. 06:55

A gasztronómiáért végzett munkájáért ismerték el a kisújszállási középiskolát

Az elismerést az NGSZ éves közgyűlésén, Baktalórántházán vették át.

Daróczi Erzsébet

Tóth László (balra), Toldi Attila (középen) és Horváth Ferenc az újabb elismeréssel Fotó: Beküldött fotó

Tóth László (balra), Toldi Attila (középen) és Horváth Ferenc az újabb elismeréssel Fotó: Beküldött fotó

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) „Gasztronómiáért érdemérem” elismerést adományozott a Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Baptista Középiskola részére. Az MNGSZ éves közgyűlésén, Baktalórántházán vette át a magyar gasztronómiáért végzett kimagasló munkájukért odaítélt elismerést Toldi Attila igazgató a vendéglátás ágazatban oktató munkatársakkal, Tóth László igazgatóhelyettessel és Horváth Ferenc oktatóval. 

A méltatásban érdemeink között felsorolták az Illéssy Gasztro Kupa – Országos Ételművészeti Versenyt, mely mára az ország egyik legnagyobb gasztronómiai seregszemléje

– részletezte hírportálunknak Toldi Attila

– Ma már a vendéglátók mellett kereskedők is versenyeznek. Nálunk a versenyzőknek a helyszínen, a zsűri előtt kell végrehajtaniuk a meghirdetett feladatokat. A versenyen két díjat is átadunk: a Horváth Ferenc Vándorkupa az összesítésben legjobban szerepelt iskola, a Boros László Venesz-díjas mesterszakács emlékére alapított díj pedig az élőmunkás tanuló kategóriában győztes szakács jutalma – tette hozzá az intézményvezető. Kitért arra is, hogy saját versenyeik mellett a szolnoki Pelikán Kupa Gasztronómiai 

Versenyen is szépen helytállnak tanulóik éppúgy, mint a Baptista Szeretetszolgálat Gasztronómiai és Bibliaismereti Versenyén.

– Munkatársaim közül többen is gasztronómiai világversenyeken vesznek részt, eredményeik a tanulókat is motiválják. Gasztronómiai tehetségműhelyeket is működtetünk, illetve sikeres pályázatainknak köszönhetően több vendéglátós diákunk vett már részt franciaországi, portugáliai szakmai gyakorlaton. Mindezek alapján elmondhatom, hogy iskolánk folyamatosan eredményes résztvevője a hazai gasztronómiai életnek, elhivatottsággal végezzük szakmai munkánkat, és most együtt örülünk a kapott díjnak is – foglalta össze az elismerés átvétele után Toldi Attila.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában