Magyar Falu Program

2022.07.06. 06:55

Sikerült felújítani a tiszaörsiek számára rendkívül fontos játszóteret

A hegyi gyerekek birtokba vehették a parkot, mely még számos fejlesztésre vár.

Köllő Judit

Újakra cserélték a játszótér régi eszközeit – mutatja Bodonné Gyöngy Erika polgármester Fotó: Nagy Balázs

Újakra cserélték a játszótér régi eszközeit – mutatja Bodonné Gyöngy Erika polgármester Fotó: Nagy Balázs

Nagy lehetőséget kapott a község, hiszen a Magyar Falu Program keretében több mint négymillió forintból felújíthatta régi játszóterét, amely még 2008-ban épült. A területen fejlett és korszerű játékelemekre cserélték a korábbiakat, így az már igazi közösségi térként szolgál a fiatalok számára. A szabadidőpark felújításáról és a további tervekről Bodonné Gyöngy Erika polgármester számolt be hírportálunknak. 

Sok probléma volt a régi játszótérrel, hiszen az ott található eszközök idővel elavultak és elhasználódtak

– fejtette ki a településvezető.

– Azt vettük észre, hogy olyan gyerekek is elkezdték használni ezeket az eszközöket, akik már a tinédzserkorba léptek. Ezért felvetődött a gondolat, hogy a nagyobb gyerekek számára is szükség lenne egy ilyesfajta szabadidőparkra. Így az az ötlet fordult meg a fejünkben, hogy pályázzunk annak érdekében, hogy a tinédzsereknek is teret adhasson a focipálya melletti park. A játszótér tehát immáron új fényében tündököl. Mint megtudtuk, a körbekerített téren színes, műanyagból készült virágokat helyeztek el, a fiataloknak pedig lehetőségük van a növény porzójába írni és rajzolni, így hagyva üzenetet egymásnak. 

Több mint négymillió forintból hozták létre a szabadidőparkot, melyet kicsik és nagyok egyaránt használhatnak

– folytatta a polgármester. 

– A terület a helybeli gyermekek által nagyon kedvelt közösségi tér lett, ami még további fejlesztésekre vár. Ugyanis a Tiszaörsi Perspektíva Egyesület a Magyar Falu Program keretein belül szintén pályázott, hogy a kamaszoknak is még nagyobb teret adhassunk. A tervek szerint teqballasztalt is kihelyezünk majd, amivel ők is elfoglalhatják magukat. Bízunk benne, hogy ezzel a pályázattal mindenkit ki tudunk szolgálni annak érdekében, hogy a község fiataljai is itthon érezzék magukat. Sok családban előfordul, hogy a nagyobb gyerek vigyáz a kisebbre, és az iskolából hazafelé jövet megállnak a játszótéren kikapcsolódni. 

Azért volt fontos számukra ennek felújítása, hogy legyen egy olyan közösségi tér a helybéli gyermekeknek, ahol barátokkal lehetnek, önfeledten kikapcsolódhatnak

– mutatott rá Bodonné Gyöngy Erika.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában