Karcagot és Jászberényt beelőzve lett Szolnok „muszáj vármegye” székhelye

Múltbéli utazásunk kalauzai dr. Kaposvári Gyula hajdani könyvtár- és múzeumigazgató, helytörténeti és kulturális polihisztor, valamint Szikszai Mihály megyei főlevéltáros voltak, akiknek értékes kutatómunkái érkeztek ezúttal segítségünkre. 

Szolnok megye az Árpád-kori megyék azon csoportjába tartozik, melynek határai és kiterjedése – változatos és küzdelmes története során – a legnagyobb változáson ment keresztül. 1569-ben Szolnok elvesztette megyeszékhely jellegét, mert a török hódoltság miatt Külső-Szolnok megye egyesült Heves megyével, és székhelye Eger lett, majd annak elfoglalása után a megye központja Fülekre került. Szolnok 1685 után Heves és Külső-Szolnok vármegye tiszai járásának székhelye lett „csupán”. 

A vasutak kiépülése hozta gazdasági fellendülés indokolttá tette egyes közigazgatási területek átszervezését. Az 1876-os XXXIII. törvénycikk – a megszűnt Jászkun Kerületek jász és nagykun részéből és a Külső-Szolnok megyei részekből – Jász-Nagykun Szolnok vármegye megalakítását rendelte el, mégpedig Szolnok székhellyel. Karcag és Jászberény elöljárói őrjöngtek, hiszen a három nagyváros rivalizálásából alig gondolta valaki, hogy Szolnok kerül ki győztesen. Alig? Az érdekek, a politika és a lobbi akkor is fölülírt minden észszerű szabályt. 

Szolnok akkori határa mindössze nyolcezer holdat tett ki, tehát hiányzott a föld, mely akkoriban a vagyonosság egyetlen alapja volt. A parlamenti viták során gyakran hangoztatták, többek között Gorove István miniszter is, aki Szolnok mellett szólalt fel:

Adatokat sorolt fel Szolnok roppant áruforgalma mellett. Gorove utalt ezeken kívül még a nagy arányú fejlődésre, felhozta azt is, hogy az igazi, leginkább földműveléssel foglalkozó osztály vezette eddig a város ügyeit, de már most azt is inkább a kereskedő, iparos és értelmi osztály veszi át... De például Tisza Kálmán miniszterelnök is fontosnak tartotta hangoztatni, hogy „Szolnok részéről tétetett a kormánynak egy azon ajánlat, hogy ad a város egy száz négyszögöles telket, harmincezer forintot, és egy évi közmunkát az új megyeházára. 

1876. szeptember 4-én Szolnokon, a Scheftsik-kerti nyári színkörben legalább kétszázötvenen gyűltek össze, hogy megalakítsák Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét. A gyűlés elnöke Balásfalvi Kiss Miklós főispán volt, aki néhány hónappal előtte még mint a Jász-Kun Kerület főkapitányaként szerepelt. Az alispáni posztot Sipos Orbán volt kerületi alkapitány töltötte be. A tájegységek eltérő értékei, a jászok és a nagykunok sajátságos jogállása sokáig feszültségek forrása maradt. Nem csoda hát, ha Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét sokáig „muszáj vármegyének” is emlegették. Területét a Jászságból, Nagykunságból és Külső-Szolnok megyéből kovácsolták össze. 

Erőteljes építkezéssel kezdtek tehát Szolnokon az új megyeszékhely kialakításához 1876-ban. A megye címerét is ebben az évben határozták meg. A megyei hivatalnak először, átmenetileg az Obermeyer-féle kétemeletes lakóház (ma Varga Katalin Gimnázium – a szerző) adott helyet, de még 1876-ban pályázatot hirdettek a megyei székház megépítésére. Közgyűlésen létrehoztak egy bizottságot Sipos Orbán vezetésével, amely az új székház felépítését intézte. A bizottság és főként Sipos Orbán érdeme, hogy alig két év múlva, 1878. november 18-án színpompás ünnepség keretében felavatták Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székházát, az egykori Zöldfa fogadó helyén. 

Nos, hát ez történt közel másfél évszázada, napjainkban pedig ez az időpont szolgáltatja a kiindulópontot a megyenapi ünnepségsorozatokra...