Rendkívüli tanácskozás

2022.09.21. 15:28

Kivár Abony önkormányzata közműhálózatának állami kézbe adásával

Egyelőre nem született döntés a víziközművek állami kézbe adásának ügyében, Abony kivár.

Hartai Gergely

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az energiaválság miatt nehéz helyzetbe kerülő közművek kérdését rendkívüli tanácskozás keretében vitatta meg kedden a helyi képviselő-testület – tájékoztatott a zárt ülésről a polgármesteri hivatal.

Amint arról a közelmúltban hírportálunk is beszámolt, a szolgáltatást ellátó Daköv Kft. még augusztus elején informálta az önkormányzatot, hogy a mostani piaci árakon számított áramszámlája a jelenlegi 900 millió forint/év költségről 2023-ban több mint 6 milliárd forintra növekszik.

Ezt a kiadást pedig jövőre nem tudja kigazdálkodni, így 58 önkormányzati tulajdonosa vagy bepótolja a ráeső költséget (Abony esetében ez több mint 200 millió forint) vagy – a víziközmű szolgáltatásról szóló törvényben biztosított lehetőséggel élve – átadja az államnak a víziközmű tulajdonát, és ezzel a feladatellátást is.

A városháza közlése szerint a képviselőknek az ügyben szeptember 20-ig kellett döntést hozniuk. Ám a bizottsági és testületi tárgyalást követően úgy határozott az abonyi városvezetés, hogy a döntés súlyára tekintettel még nem nyilatkoznak az integrációról. Pető Zsolt polgármester a település közösségi oldalán arról számolt be, hogy az energiaválság következtében nehéz döntéseket kell hozni. Van amikor azonnal kell állást foglalni, míg máskor idő és több információ szükséges a döntéshez.

Most időt kell nyernünk, és több megoldási lehetőséget is ki kell dolgoznunk. A nehéz gazdasági helyzet ellenére mindent elkövetünk a város vagyonának megőrzése, valamint a működtetés biztonságának megőrzése, illetve javítása érdekében

– emelte ki a polgármester.

Az üggyel kapcsolatban arról kérdeztük a városházát, milyen főbb szempontokat mérlegel az önkormányzat, amelyek hatással vannak a víziközmű-rendszer átruházására.

– Az üzemeltetést végző Daköv Kft. likviditása az idei év végéig biztosított – reagált hírportálunknak Pető Zsolt. Mint mondta, december 31-én jár le a cég jelenlegi árambeszerzési szerződése, így januártól várható jelentős költségnövekedés.

– A mai ismereteink szerint rendkívül magas áron vásárolható villamosenergia, azonban az év végéig még történhetnek kedvező változások. Az energiabeszerzési eljárás lezárását követően kapunk tiszta képet arról, hogy a víziközműveinket üzemeltető Daköv működése ténylegesen veszélybe kerül-e vagy sem – fogalmazott a településvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában