Horthynak mondott verset, sőt, az Új Néplapnak is írt a kenderesi asszony

A Tiszaszentimrei Református Szociális Szolgáltató Központ Idősek Otthonában jártunk, ahol a 88 éves Kovács Imréné Margittal beszélgettünk gyermekkoráról és a Horthy Miklóssal való megismerkedéséről. A kenderesről származó asszony ugyanis gyerekkorában többször is találkozhatott a hazai történelem egyik igen meghatározó alakjával, Horthy Miklóssal. Legszebb emlékei azonban nem is hozzá, hanem a kormányzó feleségéhez kötik.

Köllő Judit

Horthy Miklós felesége többször enni adott neki és a többi nélkülöző gyermeknek, számtalanszor meghívta őket még a birtokukra is – emlékezett a múltra Kovács Imréné Margit

Fotó: Nagy Balázs

– Hatéves koromban találkoztam először a politikussal kenderesi birtokán – idézett fel egy régi történetet Kovács Imréné Margit.

– Névnapja alkalmából ugyanis megvendégelte a helyi iskola tanulóit, ahol alkalmam nyílt elszavalni számára egy Mikulás-napi verset. Gyermekként mindez igen nagy élmény volt, hiszen láthattam azt a hatalmas birtokot, ahol élt és a benne lakó embereket. Emlékszem, hogy a fia, István halálakor 8 éves voltam. Akkoriban a helyi iskolából kiválasztottak 10 lányt – köztük engem is –, akik szépen összefont hajjal, csinos ruhában egy kis papírkosárkával és virágokkal a kezükben indították el a gyászmenetet a temetésen.

Az idősek otthonában való találkozásunk alkalmával számtalan régi történet felelevenedett, Margit néni azonban a Purgly Magdolnával való találkozást emelte ki leginkább.

– Gyerekként sokszor szűkölködtünk – merengett el a múltban Margit néni.

– Összesen nyolcan voltunk testvérek, édesanyám otthon nevelt bennünket. Számtalan finom ételt ehettünk, azonban sokszor előfordult, hogy csak szerény ételeket engedhettünk meg magunknak. Egyik nap Purgly Magdolna, Horthy Miklós felesége tért be az iskolába. Azzal a céllal érkezett, hogy beszélgessen velünk, gyerekekkel. Mindig érdeklődött afelől, hogy ki mit evett aznap, és hogy hogyan érzi magát. Nagyon kedves volt – mosolyodott el Margitka.

– Mikor megtudta, hogy többen vagyunk olyanok, akiknek nem mindig jut megfelelő házi koszt az asztalára, megvendégelt bennünket. Emlékszem, többször is jártunk a birtokon, hiszen számtalanszor hívtak meg bennünket. Olyan is előfordult, hogy húsvétra minden kislánynak egy apró virágmintás, rózsaszín ruhát varratott.

A jó kedélyű asszony mindig is fontosnak tartotta a család összetartozását.

– Az utcában, ahol laktunk, minden családnak legalább öt gyermeke volt, de akadtak olyanok is, ahol tízen voltak testvérek – emlékezett vissza az idős asszony.

– Gyerekkoromból nagyon sok jó emléket hordozok magamban, hiszen számtalan barátunk volt, akikkel közösen játszottunk az udvarunkon, éppen ezért sokszor tanulni sem volt kedvem. Aztán felnőttként megjött az eszem, és elvégeztem a 8 osztályt, ennek okán nagyon sok helyen dolgozhattam. Majd férjhez mentem, és majdnem 60 éven keresztül boldogítottuk egymást szerelmemmel, akivel Bánhalmán élhettünk egy családi házban. Pár évvel ezelőtt, férjem halálát követően, a tiszaszentimrei idősek otthonába költöztem, ahol a mai napig nagyon jól érzem magam. A versek iránti szeretetem máig töretlen, ennek okán sokat olvasok. Azonban, a legtöbbször a daloláshoz volna kedvem, csak hogy igen rossz a hangom. Ennek ellenére, amikor fájni kezd valamim, eléneklek egy kedvemre való dalt, hogy eltereljem a figyelmem a fájdalomról.

Az egykori bánhalmai lakos azt is kiemelte: évtizedeken keresztül előfizetője volt az Új Néplapnak. Az újságban a hetvenes-nyolcvanas években időnként még elbeszélései is megjelentek, hiszen többször írt a helyi közösségekről és az őket érintő problémákról.