Szoljon podcast

2023.04.25. 13:55

Megújul a Szolnoki Törvényszék épülete

Összbírói értekezletnek adott otthont kedden délelőtt a Szolnoki Törvényszék. A rendezvény előtti sajtótájékoztatón dr. Tóth Áron László, az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője és Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke számolt be az intézmény elmúlt évi tevékenységéről.

Hartai Gergely

A Szolnoki Törvényszék épülete

Forrás: Google Maps

Dr. Tóth Áron László beszédében kiemelte, rendkívül fontos számukra, hogy az ügyfelek mennyire fogadják el a bíróság ítéletét. Mindezt jól megmutatja, hogy járásbírósági szinten – a polgári ügyszakban – hány olyan döntés születik, amelyet nem fellebbeznek meg.

– A Szolnoki Törvényszéken az ítéletek közel 95 százaléka ellen nem nyújtottak be fellebbezést az ügyfelek – jelentette be a főosztályvezető.

Dr. Tóth Áron László arról is szót ejtett, hogy a közelmúltban a munkavégzés feltételeinek biztosítására is gondot fordítottak.

Szolnokon tavaly 25 millió forintot költöttek különféle épületfelújításokra, kisebb volumenű energetikai fejlesztésekre.

Elhangzott továbbá, hogy a törvényszék tavaly novemberben és áprilisban a munkakörülmények javítása és a villamosenergia-kiadások csökkentése érdekében jelentős világítás-korszerűsítést hajtott végre a Kossuth Lajos úti épületében. Ezenfelül várhatóan még ebben a hónapban elkészülnek az épület kazánház-átalakítási, augusztusra pedig a tető- és homlokzatrekonstrukciós, valamint talajnedvesség-védelmi tervei.

Dr. Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék bírája (balra), dr. Tóth Áron László, az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője és Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón
Fotó: Hartai Gergely

A programon ezután Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

– Kiemelt célunk, hogy a hosszú ügyek számát csökkentsük. Ebben a munkában 2020 óta veszünk részt. A kollégium vezetője szakmai segítséget tud nyújtani azoknak a bíráknak, akik úgy érzik, új látásmódra van szükségük ahhoz, hogy az esetek lökést kapjanak – fogalmazott az elnök.

Mint megtudtuk, tavaly több mint egy millió ügy indult hazánk törvényszékein és járásbíróságain, melyek három százaléka, azaz 34 ezer ügy köthető Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában