Szoljon podcast

2024.02.17. 06:55

Magasan képzett vezető vette át az irányítást a szolnoki kórház kardiológiai osztályán

A szakma szeretete miatt vállalta a Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Osztályának új vezetője szolnoki megbízatását. Professzor dr. Papp Előd egy hónapja a Dunántúlról érkezett a vármegyeszékhelyre nejével, aki szintén szakmabeli. A főorvos úgy véli, egy nagyon jól működő osztályt vett át, a hálapénzről pedig megvan az egyértelmű véleménye.

Molnár-Révész Erika

– Azt csiripelték a madarak, hogy a Dunántúlról érkezett ide. Miért éppen Szolnokot választotta?

– Ezek a madarak nagyon sok mindent tudnak... (mosolyog). Azért választottam Szolnokot, mert innen kerestek meg, hogy lenne lehetőség a kardiológiai osztály vezetésére, illetve, adott esetben, ha úgy érzem, a fejlesztésére is. A történet többlépcsős volt: elsőként az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója hívott fel, hogy arra kérték, ajánljon valakit erre a pozícióra, ő pedig rám gondolt. Ezt követően a Hetényi Géza Kórház főigazgatója is megkeresett. Elég jól ismert volt számomra a kardiológiai osztály alapfelépítése, így nem okozott nehézséget az alkalmazkodás, a feladatok átlátása.

– Honnan?

– Alapvetően a szívkatéteres labor az, amit ismertem, hiszen magam is végzek ilyen beavatkozásokat. Magyarországon 22 katéteres labor van, ilyen tevékenységet pedig nagyságrendileg 100 fő, vagyis ez viszonylag szűk kör végez. Ebből következik, hogy mindenki ismeri a többieket és a laborokat is. Nyilván ez egy fontos szempont, amikor a kollégák eldöntik, hogy hova menjenek dolgozni. 

Szolnokról én kifejezetten jó tapasztalatokat hallottam, így könnyebb volt a döntés.

– Kezdjük az elején! Hol született, és miért éppen orvos lett? Itt általában két véglet van: vagy azért, mert orvosdinasztiába születik valaki, vagy azért, mert segíteni akar az embereken. Ön melyik kategória?

– Nem hiszem, hogy a kettőt külön lehet választani, hiszen igen, a szüleim orvosok, így teljesen egyértelmű volt számomra is, hogy az leszek. Ugyanakkor az elhatározás mindenképpen társult azzal az érzéssel is, hogy segíteni szeretnék az embereken. Nem csak a beteg embereken, hanem a betegség elkerülésében is. Ez egy alapvető dolog, főleg a kardiológiánál, de minden más diszciplínában is nyilván így van, fontos a megelőzés. Be kell látni, hogy a prevencióval mindenki jobban jár. A lakosság azért, mert rendszeres odafigyeléssel növelhető az egészségben eltöltött évek száma, az orvosok pedig azért, mert ha egy olyan betegnél találnak valamit, aki egyébként figyel magára, és nem hanyagolta el a szervezete állapotát, várhatóan egyszerűbb és hatékonyabb is az adott betegség kezelése.

– Hol végezte az egyetemet, és miért éppen ezt a szakirányt választotta?

– Visszatérve arra a kérdésre, hogy „honnan is érkeztem Szolnokra”, fontos kiemelnem, hogy Marosvásárhelyen születtem, Erdélyből származom. Tizennégy éves koromban, még a ’80-as években jöttünk át Magyarországra, így a középiskolát már itt végeztem. Ezt követően Pécsett tanultam az orvosi egyetemen, ott lettem szakorvos, belgyógyász és kardiológus. Azért választottam a kardiológiát, mert a szüleim egykor azt mondták, hogy a belgyógyászatot mindenképpen meg kell tanulni, mert az az alapja mindennek. Ennek megfelelően próbáltam az egyetem alatt is ebbe az irányba fordulni, és volt egy olyan kardiológus kolléga, aki megkeresett gyakorlat közben, hogy nem érdekelne-e valami tudományos munka a kardiológián. Ő volt dr. Czopf László tanár úr, aki az első mentorom volt kardiológiából még medikusként, majd hozzá jártam be tudományos munkát végezni már orvostanhallgatóként. Utána, amikor ott maradtam a klinikán, akkor is ő volt az egyik mentorom. Nagyon örülök, hogy ezt a szakirányt választottam, mert úgy vélem, ez az egyik legszebb szakma az egész medicinában.

Ugyan még csak rövid ideje dolgozik Szolnokon, máris rengeteg pozitív élményt szerzett a városról a tapasztalt szakember
Fotó: Nagy Balázs

– Diploma után hol helyezkedett el, mely kórházakban dolgozott?

– Pécsett végeztem és itt is dolgoztam a belgyógyászati klinikán 9 évig. Ezalatt szereztem meg a belgyógyászati és kardiológiai szakvizsgát, és a PhD-t is itt tettem le kardiovaszkuláris genetika témakörben. Amikor már úgy éreztem, hogy mindent tudok – nyilván ezt sosem lehet kijelenteni, de papírom már volt róla –, akkor tovább léptem a karrieremben, és elkezdtem a szívkatéterezést is tanulni Zalaegerszegen. Ezt követően 2011-ben Kaposvárról érkezett egy olyan felkérés, hogy zöldmezős beruházással – ami alatt az értendő, hogy az épület sem volt még meg – egy olyan kardiológiai osztályt alapítsunk, ahol szintén szívkatéterezéssel foglalkozunk. Ezt örömmel vállaltam és egy nagyon kis létszámú, de annál lelkesebb csapattal elindítottuk, működtettük a labort. Öt évet dolgoztam ott mint osztályvezető, illetve a katéteres labor vezetője.

2017-ben jött a következő lépcsőfok, amikor a dombóvári kórházba kértek fel osztályvezetőnek és orvosigazgatónak. Ezzel egyidőben egészségügyi menedzseri diplomát szereztem a Pécsi Egyetemen. Nem hagytam abba a kutatást sem, így először egyetemi docens, majd professzori kinevezést kaptam három évvel ezelőtt. Így érkeztünk el a 2023-as telefonhíváshoz, amit már korábban említettem.

– Nehéz vagy könnyű szívvel hagyta ott a Dunántúlt?

– Is-is. A szüleim ott maradtak Kaposváron, nyilván ilyen szempontból nehéz szívvel jöttem el, illetve a barátaink is ott vannak, azon a környéken. Ugyanakkor azt is beláttam, hogy olyan lehetőség nyílt itt számunkra – azért mondom többesszámban, mert a feleségem a szívkatéteres laborban asszisztens –, amit nem lett volna jó ötlet kihagyni. Érdekes módon, amikor a szakmai vezetői testület itt meghallgatott engem, az egyik kérdés az volt, hogy miért jó az nekem, hogy egy orvosigazgatói pozícióból „visszalépve” kardiológiai osztályvezető leszek. Azért, válaszoltam, mert ez egy szakma, egy hivatás. Az orvosigazgatás ezzel szemben egy egészen más történet. Érdekes volt kipróbálni azt a területet is, de azért a szakma mindig fontosabb számomra: az, hogy a betegekkel foglalkozhatok a nap majdnem 24 órájában – hiszen az ember agya otthon is jár, hogy mit tehetett volna másképp, vagy mi az, amit jól csináltunk– az egészen más, mint menedzsmentben dolgozni.

– Tehát egy ideig itt is élnek majd a nejével?

Ezt úgy fogalmaztam meg mindig, hogy a jelenlegi törvények szerint még 14 évig dolgozom, és azután leszek nyugdíjas. Ez azt jelenti, hogy legalább 14 évig tervezek Szolnokon maradni.

– Eddig milyen benyomásai vannak a városról?

– Jók! A városról és az élőkről is. Nagyon hamar találtam olyan embereket, akiknek semmi közük nincs az egészségügyhöz, de egyéb barátok révén kapcsolatba kerültem velük. Már jártam a Szolnoki Olajbányász meccsén, és most már tudom, hogy olaj folyik az ereimben, (mosolyog) úgyhogy tényleg nagyon pozitív benyomásaim vannak. A kollégák is nagyon nagy szeretettel fogadtak. A Zagyva partján lakunk egy bérelt családi házban, onnan a Tisza-partig már eljutottunk, így ott nagyjából ismerjük már a várost. Természetesen, mivel még csak egy hónapja vagyunk itt, van még mit felfedeznünk.

– Óhatatlanul felmerül a kérdés egy ekkora költözésnél, hogy ha van gyermek, nekik is alaposan megváltozik az életük. Önöknél ez hogy alakult?

– Négy gyermekem van, a négyből kettőnek a szeme sír, a másik kettőnek meg nevet, ugyanis ketten Budapesten élnek – ők viszonylag távol laktak tőlünk akkor is, amikor Kaposváron laktunk – ketten pedig Pécsett, ami közel volt Kaposvárhoz. Most a pestiek laknak hozzánk közel, a pécsiek távol.

– Akkor nagyok már...

– Igen, a legkisebb is 19 éves, a legnagyobb pedig 27. Ők már élik a saját életület, és meg tudnak találni minket. Már voltak is nálunk Szolnokon, töltöttek itt hétvégét, ez szerencsére nem jelent akkora logisztikai problémát számunkra. A legnagyobb kérdés inkább a kutyánk volt, hogy vele mi lesz. Ő egy „pici”, 60 kilós rottweiler, akivel azért nem volt egyszerű ez a 280 kilométer Kaposvártól idáig. Megkönnyebbülés, hogy még ő is nagyon jól érzi magát, mert olyan kertes házban lakunk, ahol sokkal jobb rálátása van az egész életterünkre, mint Kaposváron.

– Visszatérve a szakmai kérdésekre: miután átvette a kardiológiai osztályt, mi az, amit pozitívnak ítélt: És mi az, amin ön szerint változtatni, fejleszteni kell még?

– Kiemelkedőnek tartom egyrészt a felszereltséget, emellett azokat a lehetőségeket, amelyekkel jogszabályilag, illetve finanszírozási szempontból rendelkezik ez az osztály. Szintén pozitívum az itteni közösség, a kollégáim, azt gondolom, nem csak a szakmai, de az emberi hozzáállásuk is tényleg kiváló. Itt az egyaránt gondolok az orvoskollégákra, az egészségügyi dolgozókra, egészségügyben dolgozó munkatársainkra az adminisztrátoroktól kezdve a takarítókig. Azt látom, hogy rend van ezen az osztályon, és mindenki kiemelten fontosnak tartja, hogy a lehető legjobb legyen a betegeknek, és jól működjön ez a rendszer. A szakmaiság tényleg magasfokú, ami a legfontosabb szempont, éppen ezért úgy gondolom, hogy minimális változtatásokat lehet csak bevezetni, de ezeket is inkább a betegek nagyobb kényelme érdekében.

–  Általánosságban mit gondol ön mint orvos a hálapénzről?

A hálapénz egy borzasztó dolog, én azt gondolom. Etikátlan és tény, hogy törvénybe ütköző is. Nem csak az követ el bűncselekményt vagy etikátlanságot, aki elfogadja, hanem az is, aki adja.

– Igaz, hogy ezzel a saját maga számára előnyt kovácsol, de valakinek ez a hátrányára válik. Amennyiben azért ad valakinek pénzt, mert ő szeretne hamarabb, jobb ellátást kapni, az valaki más kárára történik meg. Azt gondolom, hogy ez egy teljes mértékben elítélendő dolog.

– Azért viszonylag nem túl régen vezették be, hogy bűncselekmény a hálapénz elfogadása és adása is. Mit tapasztal, ezt mennyire értették meg, főleg a páciensek?

– Erre azért tudok nehezen válaszolni, mert amikor én Kaposvárra kerültem, és elkezdtük a katéteres labort építeni, megfogadtam magamban, hogy én senkitől sem fogadok el paraszolvenciát. Ennek megfelelően ez el is terjedt rólam viszonylag gyorsan már ott is, és ez már 13 évvel ezelőtt volt. Úgyhogy ennek megfelelően engem nem is kerestek meg ezzel, egy idő után ugyanis mindenki tudta, hogy nem érdemes. Ezért tudom nehezen megmondani, hogy mi változott ahhoz képest, mert számomra semmi...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában