Tehetséges unokája sikeréért is szorít a zongoraművész nagyapa

– A szüleim gyerekkoromban beírattak a zeneiskolába, zongorára. A bátyám hegedűre járt, hegedűművész is lett. Sokáig a Debreceni Szimfonikus Zenekar első embereként dolgozott. Ezt adta fel a külföldi turnékért. Édesapám is zenész volt, édesanyámnak a fiútestvérei is. Így nem nagyon volt más elképzelés, mint hogy engem is erre a pályára adjanak... – mesélt Barkóczi Zoltán arról, hogyan kezdődött a pályafutása öt évtizeddel ezelőtt. 

– Amikor leérettségiztem, rögtön zongoristaként dolgoztam a Szivárvány presszóban, utána elvittek katonának Szolnokra, a Kilián Repülőműszaki Főiskola laktanyájába hívtak be, mert rá volt írva a papíromra, hogy „Szakképzettsége: zongorista”. A Tiszti Klubban beraktak a katonazenekarba, ahol profi zenészekkel játszottam – emlékezett vissza arra az időszakra a művész, aki a katonaság után Csík Gusztáv világ­hírű jazz-zongoristához járt tanulni Budapestre. 

– Ez presztízst is jelentett, huszonöt éves koromban a Jászkunságban nekem volt a legmagasabb fizetésem a zenészek közül. A klasszikus zene mellé a fellépéseimen jöttek kérésként a magyar nóták, a jazz, a táncdal, így számtalan darabot megtanultam. A világhírű jazz-zongorista, Szakcsi Lakatos Béla nyilatkozta, hogy ebben a műfajban Magyar­országon megélhetési gondjai vannak. Erre én is hamar rájöttem, így a közönségnek próbáltam játszani, de arra mindig vigyáztam, hogy a tánc­zenékből is az igényesebbeket játsszam – tette hozzá a zenész, aki sok neves művészt kísért. 

– Volt, akivel könnyebb, volt, akivel nehezebb volt együtt játszani. Minél jobb valaki, annál könnyebb együtt dolgozni vele. Véletlen cseppentem bele az énekes kísérésbe, mert nem ezt tanultam, de az első fellépések olyan jól sikerültek, hogy mire az egyik stábbal hazaérkeztem, már a másik várt a lakásunk előtt. Többször jártam Németországban és Ausztriában operetthajón, ahová Kolostyák Gyula barátom ajánlott be. Akkor az nagy kihívás volt, mert karácsony előtt egy héttel kaptam öt kiló kottát, számomra teljesen ismeretlen repertoárral, és karácsonykor már indultunk – idézte fel a művész. 

– Sok ismerősöm, barátom, kollégám van, tehát itt szívesen dolgozom, de vidéken is. Amikor műsorkísérésről van szó, és egyedül vagyok, nekem kell mindent csinálnom: a dallamot játszanom, az akkordokat befognom. Úgymond egy komplett cigányzenekart próbálok helyettesíteni, ami természetesen lehetetlen – tette hozzá a művész, aki azt is elárulta, hogy lesz, aki továbbviszi a zenei vonalat a családjában. 

– Egyik fiamat Koppány Mária tanárnő tanította zongorázni. Ő Debrecenben művészeti igazgató, három-négy zeneiskola tartozik az irányítása alá. Bogi unokám is igazi tehetség, a legelső időszakban én tanítottam, utána a zene­iskolában Zbiskó Zoltánné foglalkozott vele. Most szurkolok nagyon, hogy felvegyék a Zeneművészeti Egyetemre. Az első kapcsolatomból született gyermekem kislányai pedig inkább az éneklésben tehetségesek – árulta el a művész, aki reméli, hogy egyszer zongoraművész fiával és unokájával, Bogival Karcagon lehet közös koncertjük…