2018.12.18. 13:28
A második helyen várja a tavaszt a Jászkun Volán
Az NB II. Délkeleti csoportjának utolsó „őszi” fordulóját rendezték meg a napokban.
A Mezőtúr megyei derbi keretében fogadta a második helyen álló Jászkun Volán Sport Clubot. A párosokat követően még 1-1 volt az állás, utána viszont sorozatban tizennégy mérkőzést nyertek a szolnokiak, így nagyarányú győzelmet arattak, amivel megerősítették második helyüket a tabellán a továbbra is 100%-os mérleggel álló Békés mögött.
A mezőtúriak a vereségtől függetlenül továbbra is a középmezőnyhöz tartoznak. A Karcag a sereghajtó Debrecent fogadta és aratott nagyon sima győzelmet, csupán egyetlen egyes mérkőzést nyertek a hajdúságiak.
A Kisújszállás a papírformának megfelelően felülmúlta a kieső helyen álló Vecsést. A kisújiak közül egyedüliként Szép Gábor maradt hibátlan a találkozón, igaz két alkalommal is alaposan megszorongatták az ellenfelek. A Jánoshidának Bene László jó játéka ellenére sem sikerült otthon tartania a pontokat a Pénzügyőrrel szemben.
Mezőtúri AFC–Jászkun Volán SC 2:16
Mezőtúr: Szelei Á. 1, Szelei-Krajczár páros 1.
Jászkun Volán SC: Fodor R. 4, Nagy S. 4, ifj. Szöllősi P. 4, Zelei 3, Fodor-ifj. Szöllősi páros 1.
Kováts DSE Karcag–
Debrecen 17:1
Karcag: Imrei 4, Sebestyén 4, Szepesi 4, Skumáth 3, Imrei-Skumáth páros 1, Szepesi- Sebestyén páros 1.
Kisújszállás–Vecsés 12:6
Kisújszállás: Szép 4, Kruchió 3, Polgár 2, Ágoston 1, Ágoston-Kruchió páros 1, Szép-Polgár páros 1.
Jánoshida-Pénzügyőr II. 7:11
Jánoshida: Bene 3, Győr 1, Kovács 1, Németh M. 1, Bene-Németh páros 1.
Az NB II. délkeleti csoportjának állása: 1. Békés 27 pont, 2. Jászkun Volán SC 25, 3. Pénzügyőr II. 21, 4. Mezőberény II 21, 5. Karcag 21, 6. Mezőtúr 17, 7. Kisújszállás 15, 8. Jánoshida 13, 9. Vecsés 10, 10. Debrecen 9 pont.