2019.11.26. 09:08
A kupában javíthatnak a berényi hölgyek
A női Extraligában szereplő Jászberény VT csapata ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára, méghozzá a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia otthonában.
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
A kedden 18 órakor kezdődő mérkőzésen lehet feledtetni a bajnokságban szombaton elszenvedett vereséget. A berényi csapat vezetőedzője, Makai Péter igen csalódott volt az MTK elleni fájó kudarc (1:3) után. Kritizálta a lányok motivációját, azt mondta, öntelten és nagyképűen röplabdáztak. Annak fényében semmiképp sem meglepőek a tréner szavai, hogy a fővárosi gárdával szemben esélyesebbnek számított csapata, ráadásul ezt megelőzően nem igazán tudták megszorongatni sem a Békéscsabát, sem a Nyíregyházát, sem a Kaposvárt.
A balatonfüredi gárda ellen ismét esélyesnek számít a Berény, a kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén pedig – még idegenben is – kellene egy biztató eredmény. Bár a párharc két találkozón dől el, a célként kitűzött négy közé jutáshoz a döntést ideálisabb lenne nem teljes mértékben a visszavágóra hagyni. A hazai csapat egyébként vezeti az NB I.-et, de ott sem verhetetlen, öt győzelem mellett két vereséget számlál.
Az odavágók programja
November 26.: Szent Benedek RA–Jászberény VT, Újpesti TE–Békéscsabai RSE, 1. MCM-Diamant Kaposvár–Fatum-Nyíregyháza, 18.00.
December 3.: MTK Budapest–Vasas Óbuda, 17.00.