labdarúgás NB II. / NB III.

2021.09.25. 07:02

Csapatainkra ismét kemény feladat vár

Mind a négy NB-s csapatunk pályára lép vasárnap. A Szolnoki MÁV 17 órától a Kecskemétet fogadja, 16 órától látja vendégül a Tiszafüred a DVTK II.-t és a Tiszaújváros a Jászberényt, míg a Törökszentmiklós már 11 órától megmérkőzik a Békéscsaba II.-vel.

Varga Balázs

Másodosztály

Kisebb gödörben a MÁV, hiszen a két bajnoki vereség után a kupában is kikapott. Az is igaz persze, hogy a jó rajt után mindez belefér, főleg miután jó néhány játékos még mindig nincs százszázalékos állapotban. Remélhetőleg azért az őszi hullámvölgy eddig tartott, ám az újonc, egyelőre meglepetéscsapat Kecskemét ellen nem lesz könnyű ismét győzelmet aratni.

Azért a KTE eredményei kapcsán hozzá kell tenni, hogy nyolc meccséből hatot otthon játszott az együttes, a két idegenbeli fellépésén pedig nem tudott nyerni. Igaz az is, hogy a Diósgyőr és a Vasas vendégeként játszottak 1–1-et, tehát az idegenbeli mérlegüket sem szabad lenézni. Nagy erősségük a nyolcgólos Lu­kács Dániel, de emellett a védelmük is kifejezetten stabil.

Csábi József, a MÁV vezetőedzője a kupameccs után azt mondta, 20 perc jó játék nem elég a győzelemhez, és biztosak lehetünk abban, hogy ez most is így lesz. A szolnoki csapatnak már a meccs elejétől koncentrálni kell, mert hátrányban ismét kifejezetten nehéz lenne futballozni.

A bajnokság állása:

Harmadosztály

Javítani tudott a Tiszafüred hét közben, hiszen felülmúlta a Salgótarjánt. Fontos három pontot gyűjtött be a TVSE, de jó lenne most már az első hazai győzelmet is begyűjteni, és mikor máskor, ha nem a 18. helyezett ellen? A DVTK II. ugyanis nem muzsikál jól ebben a szezonban, kifejezetten sok gólt kap, amelyet muszáj lesz kihasználni, hiszen a Fürednek el kell kezdenie felzárkózni a középmezőnyhöz.

Zsinórban négy bajnoki vereségnél tart a Jászberény, ráadásul nehéz a gárda sorsolása, hiszen vasárnap a veretlen Tiszaújvároshoz látogat. Hozzá kell tenni, nincs bajban a JFC, ám legalább egy pontot nem ártana elcsípnie. Sok múlik majd a kék-fehérek támadójátékán, amivel Német Gyula edző sem elégedett egyelőre, de legalább ilyen fontos a stabilitás hátul, amivel már egy döntetlenre jók lehetnek.

Továbbra is az első pontjai­ért harcol a Törökszentmiklós, ám a szintén újonc Békéscsaba II. otthonában nem a legjobbak az esélyei. Azt talán ki lehet használni, hogy a hazaiak elég sok gólt kapnak, ráadásul most két játékosukra – köztük a kapusukra – eltiltás miatt nem számíthatnak.

A bajnokság állása:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában