Galériával/Vízilabda

2022.05.24. 18:20

Nem tudott érmet szerezni a szolnoki gyermekcsapat

Nyolc csapat volt érdekelt a gyermekkorosztály döntőjében, amit a napokban rendeztek meg a szolnoki Vízilabda Arénában. A háromnapos seregszemlén az UVSE diadalmaskodott, az alap- és középszakaszban első Szolnoki Dózsa legénysége végül a hetedik helyet könyvelhette el.

Varga Csaba

Fotó: Kiss János

Fotó: Kiss János

A 2007-ben vagy később született fiúcsapatok vetélkedtek tehát a Ti­sza­ligetben. A Szolnoki Dózsa első ellenfele a KSI gárdája volt. Nem volt titok, hogy a Han­gay Róbert edző irányításával rajtoló szolnoki alakulat az éremszerzés reményében csobbant medencébe. Hangay Róberttel arról is beszélgettünk, hogy az alap- és középszakaszgyőztes szolnokiakat miért sorsolták össze a második KSI-vel már a negyeddöntőben.

A kiemeléseknél nemcsak a gyermek-, hanem a másik két OB I.-es korosztály, a serdülők és az ifjúságiak eredményeit is figyelembe veszi a honi szövetség

– magyarázta a szakember. 

– Így csak hetedikként lettünk rangsorolva, míg a KSI másodikként. Tudtuk előre, hogy már az első meccs nagyon nehéz lesz, hiszen két közel egyforma képességű gárda fog összecsapni. Egylabdás meccs volt, sajnos az utolsó gólt a fővárosiak lőtték, így 14–13-ra legyőztek bennünket. Egy mondatban úgy lehetne összegezni a meccset, hogy mi játszottuk a jobb vízilabdát, míg a KSI az eredményesebbet.

A folytatásban az 5–8. helyért folytathatta a Szolnoki Dózsa, méghozzá a BVSC ellen, amelyik öt góllal kapott ki a Ferencvárostól a negyeddöntőben.

– A BVSC-meccsen a szünetig fej fej mellett haladtunk, ám a folytatás a fővárosiaké volt, akik 9–6-os győzelmet arattak – folytatta az edző. 

– Mindent megpróbáltunk kollégáinkkal, de lelkileg már nem tudtuk helyretenni a srácokat az előző napi vereség után, ráadásul a hajrában már semmi sem sikerült. A zárónapon aztán könnyedén, tíz góllal felülmúltuk a szegedi csapatot. Összegzésként, annyit mondhatok, ha csak a helyezést nézzük, többre és jobbra számítottunk. A gyerekek azonban mindent megtettek, szívüket-lelküket kihajtották, több koncentrációval és szerencsével akár döntőt is játszhattunk volna.

A szolnoki csapat mérkőzései és a gyermekbajnokság végeredménye:

KSI SE–Szolnoki Dózsa 14–13 (4–3, 4–3, 2–3, 4–4)

Szolnoki gólszerzők: Cseh M. 4, Jándi 3, Pintér M. 3, Paál, Urbán M., Farkas Z.

Szolnoki Dózsa–BVSC-Zugló 6–9 (1–2, 3–2, 1–2, 1–3)

Szolnoki gólszerzők: Pintér M. 2, Paár, Urbán M., Matejcsik, Jándi

Szolnoki Dózsa–Szegedi VSE 15–5 (5–2, 2–2, 2–1, 6–0)

Szolnoki gólszerzők: Cseh M. 3, Monostori 3, Matejcsik 2, Tigyi 2, Paál, Timár, Urbán, Keresztfalvi, Jándi

A bajnokság végeredménye: 1. UVSE, 2. KSI, 3. Ferencváros, 4. Vasas, 5. OSC, 6. BVSC. 7. Szolnok, 8. Szeged

A szolnoki csapat: Szilágyi Ádám, Nánai Marcell, Csizmadia Bence, Fóris Zétény Dezső, Timár Levente, Paál Richárd, Pintér Marcell József, Cseh Maxim, Farkas Zalán, Hidasi Zétény, Matejcsik Balázs, Tigyi Ábel, Kiss Márton, Urbán Márk, Monostori Samu Ferenc, Jándi Zsolt, Keresztfalvi Áron Kristóf. Edzők: Hangay Róbert, Hangay Zoltán, Tóth Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában