Kosárlabda

2022.06.30. 06:55

Lukács Norbert már nagyon várja az új kihívásokat

Lukács Norbert szerződtetését a napokban jelentette be a Szolnoki Olajbányász, s az egyik legnagyobb magyar ígéret megszerzését komoly fegyverténynek tartja a klub. Az Alba Fehérvártól érkezett, mindössze 21 esztendős fel­nőtt­vá­logatott a piros-feketék honlapjának adta az első interjúját Tisza-parti játékosként.

Varga Balázs

Lukács Norbert előbb a válogatottban bizonyíthat

Fotós: Földi I./NS

Lukács Norbert előbb a válogatottban bizonyíthat

Fotós: Földi I./NS

– Fehérvárról Szolnokra szerződni mindig pikáns dolog. Miként érzi most magát? 

– Érdekes dolog egy riválishoz érkezni, de különösebben én nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki. Azért jöttem Szolnokra, mert fejlődni szeretnék, s ebben az Olajbányász remek lehetőséget kínált számomra. 

– Jobbára két poszton, hármasban és négyesben szerepelt eddig. Hol érzi otthonosabban magát?

 – Hármas poszton szívesebben játszom, de van előnye annak is, ha a négyes posztra kerülök. Ott ugyanis gyorsabb vagyok a védőmnél, s ezt ki tudom használni. A hármashoz egyébként még erősödnöm kell dobásbiztonságban, de sokat dolgozom rajta. 
– Sokat gyakorol az edzéseken kívül is? 

– Egy fiatal játékosnak muszáj pluszmunkát végeznie. Fizikálisan és labdával is fejlődni szeretnék, de egyébként erre mindig is nagy figyelmet fordítottam. Ráadásul az én posztomon nélkülözhetetlen a jó fizikum. 

– Mennyire lesz sűrű a nyara? Jut idő pihenésre? 

– Valamennyi biztosan, de remélem, lesz még dolgom a nyáron. Szeretnék majd ott lenni az Európa-bajnokságra készülő keretben is. Na meg persze várom már nagyon, hogy pályára lépjek, immár hazai játékosként Szolnokon. 

A vb-selejtezőkre készül jelenleg 

Lukács Norbert egyedüli Olajbányász-játékosként kapott meghívót a magyar válogatottba, s jelenleg is a nemzeti csapattal készül Kecskeméten. A mieinkre pénteken 18 órától világbajnoki selejtező vár Portugália ellen a budapesti Tüskecsarnokban, majd válogatottunk hétfőn (20.30) Franciaországban zárja a csoportkört. A magyar együttes pillanatnyilag a még továbbjutó, harmadik helyen áll a kvartettben, s egy portugálok elleni sikerrel biztosíthatná helyét az utolsó selejtezőkörbe. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában