Labdarúgás

2023.10.03. 06:50

Menetel Csábi József alakulata

Immár a 10. forduló mérkőzéseit rendezték a labdarúgó NB II-ben. A listavezető ETO FC Győr csapata újabb, hetedik győzelmével megerősítette vezető pozícióját.

Varga Csaba

Csábi József csapata, a Kazincbarcika fontos meccset nyert a Kozármisleny ellen

Forrás: Kovács Donát/kbsc.hu

Az elmúlt meccseken jó formát mutató Szombathelyi Haladás a Budafok, míg a Tiszakécske a sereghajtó Mosonmagyaróvár otthonában szerezte meg az értékes idegenbeli győzelmet. A Gyirmót pedig hazai pályán múlta felül a Siófok legénységét. A Bp. Honvéd alakulata sem remekel mostanság, amelyik ezúttal pont nélkül maradt a Szeged otthonában, így sorozatban harmadszor nem tudott nyerni. Az ugyancsak nagy múltú Vasas nyolc hete őrzi veretlenségét, de a Csákvár elleni a hazai döntetlenüknek nem tudtak igazán örülni, a vendégek a 94. percben egyenlítettek. Az edzőt váltó, utolsó előtti helyen álló Ajka továbbra is gödörben van, mivel kikapott hazai környezetben a BVSC-től. Az elmúlt évadban harmadik Veszprém vármegyei alakulat új trénere Schindler Szabolcs lesz az elkövetkezőkben. A szolnoki edző Csábi József által irányított Kazincbarcika viszont egy hajrában lőtt góllal legyőzte az eddig várakozáson felül szereplő Kozármislenyt.

A forduló hétfő esti zárómeccsén a mezőny egyetlen veretlen csapata, a Nyíregyháza mint ahogy Szabolcsban becézik a Szpari kiütéssel nyert Pécsett.

Eredmények: Pécsi MFC–Nyíregyháza 0–4, Soroksár–ETO FC Győr 1–3, Gyirmót FC Győr–Siófok 1–0, Budafok–Szombathelyi Haladás 0–1, Mosonmagyaróvár–Tiszakécske 0–2, Ajka–BVSC Zugló 0–1, Szeged-Csanád–Bp. Honvéd 1–0, Kazincbarcika–Kozármisleny 1–0, Vasas–Csákvár 1–1. Az állás: 1. ETO FC Győr 22 pont, 2. Nyíregyháza 22, 3. Vasas 18, 4. Kozármisleny 17, 5. Budafok 17, 6. Szeged-Csanád 17, 7. Haladás 15, 8. Kazincbarcika 15, 9. Csákvár 14, 10. Pécsi MFC 13, 11. Tiszakécske 12, 12. Bp. Honvéd 12, 13. Soroksár 11, 14. Gyirmót 11, 15. Siófok 9, 16. BVSC 9, 17. Ajka 5, 18. Mosonmagyaróvár 3 pont.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában