Vízilabda

2024.05.27. 10:00

Meghatározó játékosok távoznak a Szolnoki Dózsától

A hatodik helyen végzett a Szolnoki Dózsa Praktiker csapata az élvonalbeli bajnokságban. Az elmúlt évadról és a játékoskeringőről Hangay Zoltán edzővel beszélgettünk.

Varga Csaba

Bő egy hete már, hogy véget értek a bajnoki küzdelmek. Rendhagyó volt az elmúlt évad, hiszen az alapszakaszban és a középszakaszban is csak egy-egy fordulót játszottak a csapatok, ezek után következett a jól megszokott rájátszás mérkőzései. A rendhagyó lebonyolítást a sűrű nemzetközi program indokolta, hiszen január elején Európa-bajnokságot, majd rá egy hónapra világbajnokságot rendeztek. Tavaly december elejétől február végéig állt a bajnokság. Ezt követően pedig már pörögtek az események, olykor két-három naponta medencébe szálltak a vízipólósok, köztük a Szolnoki Dózsa játékosai is.

Szolnoki Dózsa, vízilabda, időkérés
Alaposan megváltozik a Szolnoki Dózsa csapata a következő szezonra
Fotó: Nagy Balázs

A bajnoki rajt előtt mindenki arról beszélt, hogy az lesz az aranyérmes, aki megveri a Ferencvárost. Azóta már tudjuk, hogy a zöld sapkásokat senki nem tudta legyőzni, akik óriási fölénnyel, hibátlan mérleggel tudták le az idényt, ráadásul az elődöntőben az OSC-t, majd a fináléban a Vasast is könnyedén múlták felül, emellett pedig a Magyar Kupát is magabiztosan megnyerték. Mögöttük öt együttes, köztük a Szolnok is harcolt az érmekért, de a végén a Vasas és az OSC állhatott fel a képzeletbeli a dobogóra.

Hullámhegyek és hullámvölgyek

A Szolnoki Dózsa Praktiker legénysége is sokáig harcban állt az elődöntőbe jutásért, de tavalyhoz hasonlóban meg kellett elégedniük a hatodik hellyel. Érdekesség, hogy a mezőnyből a szolnokiak játszották a legszorosabb meccseket a Fradival (11–12, 9–12). Kétszer is legyőzték az OSC-t, egyszer a Vasast, viszont kétszer is kikaptak a BVSC-től, a szezon legfájóbb vereségét pedig a Kaposvártól szenvedték a Tiszaligetben.

– Nem volt egyszerű az évad – kezdte Hangay Zoltán, a szolnoki csapat edzője, hiszen augusztus elején már indultak a honi kupa küzdelmei. Onnantól hazai és nemzetközi tétmeccseket játszottunk december elejéig, aztán több mint két hónapig állt a bajnoki szezon. Amire büszkék lehetünk, hogy két játékosunk, Bányai Márk és Vismeg Zsombor is szerepelt a válogatottban a nemzetközi megméretéseken. Külön nem akarok kitérni minden mérkőzésre, elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, a kondival sem volt különösebb problémánk, de fejben jóval erősebbnek kell lennünk a mérkőzéseken. Nem szeretnék senkit kiemelni, vagy elmarasztalni, én jobban szeretem, ha mind ezek öltözőn belül maradnak.

Rutinos játékosok távoznak

A Dózsa utolsó bajnoki meccsén már elbúcsúztatták Jansik Dávidot és Pásztor Mátyást, a rajtuk kívül mások is távoznak a szolnokiak soraiból. Róluk is beszélt Hangay Zoltán.

– Dávid és Matyi két kiváló sportember, nagyszerű játékosok. Az előbbi tíz év után távozik sorainkból, a BVSC játékosa lesz a nyártól. Matyi pedig abbahagyja a vízilabdát. Egy biztos, nagy űrt hagynak maguk után. Mellettük Szeghalmi Zsombor ugyancsak a BVSC, Pető Attila pedig az OSC soraiba igazol. Továbbá Ágh György, Ionescu Erik és Vismeg Zsombor is másutt folytatja pályafutását. Ellenben a Vasasból érkezik hozzánk a rutinos vb-aranyérmes center, Bedő Krisztián és a bekk poszton használható Zerinváry Lóránd. Az egyaránt 22 éves, rosszkéz oldalon játszó Krasznai Bendegúzt Miskolcról, Kakstedter Bendegúz pedig Kaposvárról igazoltuk. Saját nevelésű fiataljaink közül Cseh Maxim, Fedac Dominik és Simon Donát is egyre több lehetőséget fog kapni a felnőttek között. Egyelőre ennyit a játékoskeringőről, a hónap végéig edzésben maradunk, júniusban szabadságon leszünk, július elsején pedig megkezdjük a felkészülést a következő évadra.

A bajnokság végeredménye: 1. FTC, 2. Vasas, 3. OSC, 4. BVSC, 5. Bp. Honvéd, 6. Szolnok, 7. Szeged, 8. Kaposvár, 9. Eger, 10. Miskolc, 11. Szentes, 12. UVSE, 13. PVSK, 14. KSI (kiesett).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában