Könnyebben elhelyezkedhetünk a világban, ha ismerjük felmenőink élettörténetét

Ami leegyszerűsítve arról szól, hogy egy orosz katonák által megerőszakolt magyar lány elveti magától nem kívánt gyermekét, és a bűne végigkíséri egész hosszú, végül jóvátétellel és megtisztulással végződő életén át.

Természetesen a film ennél többet mond nekünk, Mészáros Márta alkotásában a háborútól és a diktatúrától megnyomorodott világ széles tablóját láthatjuk. A filmélményt egy most készült interjú is előhozta bennem, ahol pont a családkutatásról beszélgettünk.

Kiderült, hogy nagyot tévednek, akik az ősök életének búvárlását csupán ráérős, szabadidei elfoglaltságnak tekintik, mert a pszichológusok szerint azok az emberek könnyebben el tudják önmagukat helyezni a világban, akik tisztában vannak felmenőik életének lényeges történéseivel.

Ez mintakövetésként segítheti hozzá őket a válsághelyzetek kezeléséhez. Aminek legjobb próbája a 2011. szeptember 11-i amerikai tragédia volt, ahol a túlélők pszichológiai vizsgálata maradéktalanul igazolta ezt a tételt.

A filmen az asszony története összefonódik saját, önmagától elvetett, csak élete utolsó perceiben viszontlátott gyermekének és annak a leánynak a történetével, akit felnevelt helyette. Az ő életük is csak valódi gyökereik megtalálásával jutott viszonylagos nyugvópontra.

Nagyon sok család rejteget nálunk hasonló emlékeket, összezárt ajkak, elharapott félszavak őrzik a gyakran kimondhatatlan történetek emlékét.

A családkutatási interjúban elhangzott, hogy a társadalom szövete a családokból épül fel. Ez így igaz, s össznépi történetünk a családok által hurcolt terhek története is egyben.

Ezeknek a terheknek a letételében pedig az is segítségünkre lehet, ha megismerhetjük, helyére tehetjük az előttünk jártak életének históriáját is.

Szathmáry István