Lehet, hogy felhagy a hobbijával: melegszik a víz a „nemzet rozmárjának” (galéria,videó)

Egy, a városban napok óta furikázó, a „Rozmár” márkanévvel, öles betűkkel feliratozott kocsi napok óta jelezte az itt lakóknak, újra valami nagy dobásra készül Szolnokon Schirilla György. A nagy dobásból végül nagy futás és nagy úszás lett.

Pénteken délelőtt a Szegő Gábor Általános Iskola diákjaival és a hozzájuk csatlakozó várolakókkal közösen a városháza elől indulva körbefutotta Szolnokot az évtizedekkel ezelőtt a szintén az egészséges életmódot népszerűsítő édesapja nyomdokaiba lépett „kis” Schirilla.

Aki már maga is 57 esztendős, tehát érthetően – illetve atyja halála után már egyedüli Gyuriként – régóta nem használja vezetékneve előtt az ifj. jelzőt. Schirilla György tehát pénteken hosszútávot futott, szombaton délután pedig középtávúszásra adta testét.

Gyalázatos idő volt, ami inkább a szépszámú nézősereget borzongatta meg, mint a „nemzet rozmárját”. Egy hamisítatlan északi-sarki emlős humanoid mása ugyanis nem fél a hidegtől, bebizonyította ezt már oly’ sokszor.

S bár Schirillának idén sem állta egyetlen jégtábla az útját, azért a 6 Celsius-fokos víz – a levegő hőmérséklete szombaton néhány fokkal hidegebb volt – megterheli az emberi szervezetet.

Ám nem ezt, mint inkább ellenkezőjét vallja Schirilla, aki immáron ötödik alkalommal úszta keresztbe a Tiszát Szolnoknál.

– Kétszer még a 2009-ben, tragikus hirtelenséggel elhunyt úszótársammal, Csernyeczky Attilával, aztán az ideivel együtt további három alkalommal magányosan teljesítettem a „szolnoki” távot – mondta el a „nemzet rozmárja”.

– Valamikor régen édesapám úgy 10-15 ezer ember előtt úszta keresztbe itt a szőke folyót, én utoljára 2015-ben, közel 1500 néző buzdítása közepette. Most vagy ezren lehetnek a két parton, de legalább olyan lelkesek, mint az apám idejében szurkoló 15 ezer volt – köszönte meg a helyszínen tapsolóknak a „segítséget”.

Schirilla György Szolnokon úszta át a Tiszát

Schirilla szombaton 13 óra 30 körül a helyi utánpótlás kajakosok, kenusok és evezősök társaságában, a Városi Sportcsarnoktól indulva egy rövid körgáttal (Tisza-híd–Tiszavirág-híd) melegített, majd kisvártatva melegítőből egyszál klottosra vetkőzve a tiszaligeti oldalról merült bele az áradó, középen gyors sodrású folyóba.

Egy csónakban búváros mentők kísérték útját, s majdnem pontosan 3 perc elteltével a Tisza Szállónál lépett partra.

– Ez év elején döntöttem úgy, hogy a legendás tó- és folyóátúszó helyeimet meglátogatom, úszok egy utolsót, és elköszönök a települések lakóitól.

– Ötvenhét éves vagyok, három év alatt teljesítem utoljára e távokat, de 60 év felett már inkább a szaunázást választom. A fiaim inkább a focit éltetik, de nem nógatom őket a jeges vizekbe, úgy vagyok vele, csinálják azt, ami a kedvükre való, csak legyen egészségesek – tette hozzá a sportember.

Aki elmondta, már nem is oly’ nagy a téli szabadtéri úszás kihívása, hiszen, miután forrósodik a föld, lassan melegvizekben kell, hogy brűgöljön. Majd Váci Mihály „Még nem elég!” című versének szavalatával búcsúzott el a szolnoki fellépéséeitől: „Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell!

Nem elég fellobogni, de mindig égni kell! És nem elég csak égni: fagyot is bírjon el, ki acél akar lenni, suhogni élivel... ...Még nem elég!”