A telefon pótolja most a családi összejöveteleket

A harmincas éveiben járó szolnoki Orovecz Ferenc és a húszas évei végén lévő Orovecz Róbert is korábban szinte hetente látogatta vidéken élő, hatvan fölötti szüleiket. Ezek a vizitek most elmaradnak.

– Még csak alig néhány nap telt el a viszonylagos bezártságból, de máris kissé üresnek érezzük az életünket – állítja a nyugdíjas Oroveczné Rózsika. – Ugyan a modern technika ma már lehetővé teszi, hogy naponta akár többször is beszélgessünk, lássuk egymást. De az mégsem ugyanaz az érzés, mint amikor átölelem, megpuszilgatom a gyermekeimet és az unokámat – mondja Rózsika.

Férje, Orovecz Olivér arról is beszél, hogy szerencsére van a portájukon egy kis kert, ahová ki tudnak ülni, s ahol Fülessel, kicsiny négylábú barátjukkal naphosszat eljátszogatnak. Kettejüknek egyébként valóban fontos, hogy ezekben az időkben ne menjenek közösségbe, ugyanis mindketten most épülgetnek fel súlyos betegségeikből.

Horváth Jánosné Szolnok belvárosában, egy társasházban él, egyedül. Az idén a 88. életévét betöltő idős hölgy mind a mai napig ellátja magát; boltba, piacra, postára jár. Azt vallja, ha már ezeket nem járja körbe két-három naponta, az azt jelenti, leesett a lábáról, s nagy a baj. Keresztfia és családja látogatja.

– Az fáj a leginkább, hogy a közeljövőben ritkábban láthatom három- és ötéves kis keresztjeimet, akikkel itt a lakásban még fogócskát is szoktunk játszani. Illetve az is unalmassá teszi az estéket, hogy a televízióban egyetlen valamire való élő sportközvetítés sincsen, amin izgulhatnék – teszi hozzá az egykoron első osztályban játszó kosaras.

Sok munkát ad a kert

A nagykörűi Rimóczi családnak, a 66 éves Ica mamának és az idén 70 éves Dénes papának az év ezen szakában korábban is a szabad levegő alatt volt elfoglaltsága. A tavaszi kerti munkák adtak rendszeres elfoglaltságot: a gyümölcsfák metszése, ásás, veteményezés. Manapság sem unatkoznak, a kert nagy.

– Nem szoktunk kimozdulni a portáról, akad itt helyben tennivaló. Az unokák viszont nagyon hiányoznak, az ő jelenlétük szépíti meg az életünket. Sok mindent megéltünk és túléltünk már, reméljük, mihamarabb visszaáll a megszokott életrendünk az apróságok társaságában – vélekedtek a Rimóczi nagyszülők.