döntés előtt

2018.03.12. 09:51

Lázár János: Az volt az érzésem, hogy nem a bécsiek irányítanak már

Bécs történelmi negyedei alakulnak át azért, mert bejött egy közösség, amelyiknek tagjai nem fogadják el a bécsi játékszabályokat, hanem azt szeretnék, inkább a város változzon meg hozzájuk alkalma

A videóban be akartam mutatni, hogy mivel jár az, ha a migrációs folyamat elkezdődik.

Mi még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy dönthetünk úgy, hogy köszönjük szépen, ezt nem kérjük, de ha egyszer ez a folyamat beindul, akkor nem lehet megállítani

- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Echo TV Bayer show című műsorában.

Amint az Echo TV honlapján közölt összefoglalóban olvasható, Lázár János hozzátette:

végigment az utcán és az volt az érzése, hogy ott nem a bécsiek irányítanak már.

Mint hangsúlyozta: nem az volt a szándéka, hogy egyetlenegy bécsi polgárt is megbántson, hiszen ő nagyra becsüli a bécsieket és a várost is, ez egy része a városnak csak.

„Azért álltam meg Bécsnek ezen a részén, hogy rávilágítsak, hogy ez egy létező probléma, innen 180 kilométerre ez a valóság. Bécs történelmi negyedei alakulnak át azért, mert bejött egy közösség, aki nem fogadja el a bécsi játékszabályokat, hanem inkább a város változzon hozzájuk. A bevándorlók sok esetben problémát és nem megoldást jelentenek” – emelte ki a miniszter.

Nálunk olyan ellenzék van, amelyik nem támogatta sem a népszavazást, sem a kerítésépítést, sem az alkotmánymódosítást, miközben Ausztriában a politikailag szemen álló felek is tudják azt, hogy a bevándorkást korlátozni kell. Nálunk pedig azt hazudják, hogy nem probléma a bevándorlás – jelentette ki a miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!