A langyos szellők ilyentájt nagyon hangulatrombolóak

Hull a pelyhes fehér hó…, énekelgették még december elején fehér égi áldásra és a Nagyszakállú csomagszolgáltatóra vágyakozva gyermekeim. Fehér lepel hatodikán azonban az éj leple alatt sem érkezett, csak a csokihasonmását osztogató piros bundás Mikulás járhatott vélhetően nálunk, legalábbis a reggelre barna majszbajszot növesztő csemetéim vidám arcát elnézve. „Szálljatok le, szálljatok le, karácsonyi angyalok…”, csendült fel hó közepétől csöppségeimtől az újabb örökzöld, a daltól is remélve, hogy a kis Jézuska idén végre már fehér karácsonykor születik. 

Az óév utolsó és az új esztendő első napja is langyosan telt, a meleg szellők ugyanis ilyentájt tapasztaltan hangulatrombolók. A hagyományosra tervezett újévi szabadtéri, forralt boros, jeges csobbanások sem okoztak különösebben lázas izgalmakat. A brűgölőknek is beillő élő- és holtvizeinkben való megmártózásokhoz jobban illett volna a hűtött sör. A meteorológiai előrejelzések szerint szaunázni és zuhanyozni fogunk az elkövetkezendő napokban is. 

Az év végi ünnepkörhöz tartozó gyermekdalok, az örömnapi étkek mellett felidézett múlt idő szentimentális emlékeket hoz elő. Nem holnaptól, nem is mától, hanem már tegnaptól, utódainknak fakó képeken és okos gépeken keresztül mutathatjuk fiatalságunk tejfehér teleit. Ha nem rándulunk ki alkalmanként északibb tájakra, közeli, távoli hegyekbe, lassacskán már csak mesélhetünk megmosolyogtató hóemberekről, kacagtató szánkózásokról, hógolyózásokról. És hát apósom is szomorú. Bölcs gazdaemberként tisztában van azzal, hogy a régi rideg, fagyos telek voltak a kártevők legolcsóbb és leghatékonyabb ellenségei. Nehéz idők járnak, de én decemberi születésűként optimista ember vagyok: jön még kutyára dér...