Odafigyelés

Hiába várom, nem érkezik meg… Egy szülő legnagyobb félelme, hogy gyermekével valami baj történik. A körmünket tövig lerágjuk, mikor először marad ki otthonról. De közben mind bízunk abban, hogy az útravaló puttonyba hasznos tanácsokat sikerül belecsempészni és a bizalom is örökre megmarad. A fiatalok meg csak bontogatják a szárnyaikat, feszegetik a határokat, néha át-átlépve azokat. Aztán jön maga az élet, ami az idilli képet egy pillanat alatt átfesti. Ha megtörténik a tragédia, már csak a kérdések, a miértek és hogyanok záporoznak. 

Ahogy cikkünkben is említjük egy tiszavárkonyi család élete is egy szempillantás alatt változott meg. A fiuk tisztázatlan körülmények között eltűnt, már csak a holttestét találták meg. Az eset a tudatos szórakozásra való felhívás lavináját indította el, melynek legfontosabb üzenete, hogy a társaság tagjai figyeljenek egymásra, és annyian térjenek haza, amennyien elindultak otthonról.

Vidéki lányként a közeli vármegyeszékhely szórakozóhelyeire jártam a barátaimmal. Nálunk nem volt kérdés, hogy egy vonattal utazunk be, majd haza is egy buliból. Persze kivételek mindig akadnak és a baráti társaságban is volt olyan, aki előszeretettel indult haza gyalog egy szóváltás vagy éppen a fáradtság miatt. Résen kellett tehát lenni, hogy egyben tartsuk a bagázst. És fontosnak tartom, hogy ezt az üzenetet a gyerekeink is továbbvigyék. Bár még van néhány évünk, mielőtt esténként kimaradoznak, de talán az odafigyelésre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni.