Májusi eső

Borzalmas, csapnivaló, rettenetes, elviselhetetlen… Csak néhány jelző, melyeket hallomásból idézve, az elmúlt napok csapadékos időjárására használt az utca embere. 

Mi tagadás, korunk civilizációjának nem éppen komfortos a kitartóan szemerkélő, gallérok alá becsorgó, pocsolyakerülgető, cipőáztató, sárfelhordó, nedves, párás időjárás. De tapasztalhatjuk, hogy a heves zivatarok is tudnak bosszúságot okozni a fejlett(?) társadalom kényelemhez szokott tagjai számára. Lásd például a szerda este a térségünkben szokatlanul nagy tömegű eső okozta folyami láplavinát az M4-es gyorsforgalmi úton, mely órákra leállíttatta a járműforgalmat egy jelentősebb szakaszon. Idetartozó hír az is, és gondolom, az érintett üzleti körök cápáit is jócskán elöntötte az epe azáltal, hogy a felhőszakadások okozta áradások miatt lefújták a hétvégi Forma–1-es olasz nagydíjat. És akkor még nem beszéltünk a „kisemberi” tragédiákról, melyeknek hírértékei talán el sem érik a jobb módúbbak ingerszintjét, és amelyek otthonok lakhatatlanná való beázásáról, szerénynek tűnő vagyonok elsodrásáról szólnak.

Gazdáink azonban egy ideig áldásnak élték meg napjaink kiadós égi adománycunamijait. Legalábbis térségünkben. Apósom például kifejezetten örült az áztató, altalajraktárakat feltöltő csapadéknak. Annak persze kevésbé, hogy télen sem fagy, sem hó nem volt. És tisztában van azzal is, hogy földje, terményei nem fognak szomjazni mostanság, viszont aggódik, hiszen a hűvösebb, párás levegő a gombáknak, moníliának a melegágya. 

Májusi eső aranyat ér – emlegette a tapasztalatokon alapuló mondást még a kisiskolás is néhány éve. Ez a fránya klímaváltozás azonban még arra is képes, hogy végleg elúsztassa e régi magyar bölcseletet...