A fejlődés útján

Varga Csaba

Az elmúlt hónapok mozislágere, A nemzet aranyai című film, amely a magyar vízilabda egyik legfényesebb időszakára, az 1997-2012. közötti évekre tekint vissza, amikor válogatottunk sorra nyerte a világversenyeket. A filmben szó volt többek között arról is, hogy csapatunk nagy része, mint Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Kásás Tamás, Varga Tamás és még sorolhatnánk jól csengő neveket már az utánpótlás korosztályokban is együtt játszottak és csiszolódtak. Emlékezhetünk rá, 1994-ben ők nyertek utoljára világbajnoki címet a húsz évesek korosztályában.  

Közel három évtized után megtört a jég, hiszen az elmúlt hétvégén U20-as válogatottunk világbajnoki címet szerzett a bukaresti tornán. Méghozzá hibátlan mérleggel harcolták ki a mieink a győzelmet. A vízilabda nagyhatalomnak számító olasz, görög és amerikai együttes hajtott fejet a mieink előtt az előcsatározások során. A döntőben pedig a címvédő csapatot simán, öt góllal győzték le ifjú vízilabdázóink.  Jó volt látni és hallani, hogy együttesünk soraiban két olyan játékos, Pető Attila és Vismeg Zsombor is helyet kapott, akik az elmúlt évadban a Szolnoki Dózsa csapatát erősítették és a szeptemberben induló szezonban is a Tiszaligetben fognak játszani. Igaz, ők nem Szolnokon nevelkedtek, de a legutóbbi évadban nem csak sokat játszottak, hanem szépen fejlődtek a felnőttek között. Sőt, Vismeg a tavasszal már a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.  

Nincs most olyan világverő klubcsapata Szolnoknak, mint volt hat esztendeje, amikor minden címet megnyertek. A fiatal tehetségek azonban jól érzik magukat, és sokat fejlődnek a Dózsa soraiban, amit be is bizonyítottak a világbajnokságon.