Az út

Ha magyarul mondom, hogy út, az sok mindent jelent. Így mondják az indulás és az érkezés közötti távolságot, ez az, amin járunk, és költői mélységbe merülve jelentheti akár a kezdet és a vég közötti életutat, vagy a saját érzéseinkbe és lelkünkbe tett kirándulást is. De ha spanyolul, el caminóként szólunk róla, a világ nagy részén egyre gondolnak: a Szent Jakab-útra, a Camino de Santiagóra, amin az elmúlt másfél ezer év során valószínűleg milliók zarándokoltak el a spanyolországi Santiago de Compostelába, a Szent Jakab apostol földi maradványait őrző székesegyházba. 

Ma már nemcsak hívők járnak ezen az úton, hanem számos, belső értéket kereső ember is, évente legalább ötvenezer lélek. Van hazai szakasza is, és ahogy több, vármegyénkből indult zarándoktól, egy néprajzos–tanártól is hallottam, az el caminón legtöbben meg is találják az őket vándorlásra indító hiányérzet orvoslását. 

Mi az el camino varázsa? A hiten kívül valószínűleg az, hogy a világunk zaklatott nyüzsgésébe belefáradt embert visszavezeti a természet harmóniája adta csendhez és nyugalomhoz. Így ismét van ideje önmagára, a teremtett világ rendjéből fakadó, gyakran elfeledett üzenetre figyelnie. 

Erre az elmélyülésre ad kiváló lehetőséget a több száz kilométeres gyaloglás az Istennel együtt munkálkodó emberi kéz megművelte tájon, s vele a magány csendje, a minden fölösleges terhet levető önmagunkra figyelés. 

Ez az el camino üzenete számunkra.