Mementó

Százöt esztendeje, 1918. november 11-én tíz óra ötvenkilenc perckor oltotta ki a nyugati fronton egy lövedék Henry Gunther huszonhárom éves amerikai közlegény életét. Az egy perccel később életbe lépő tűzszünet miatt hivatalosan őt tekintik a nagy háború utolsó hősi halottjának.

Az évekkel korábbi elsőség fájdalmas dicsősége sajnos nekünk, magyaroknak jutott. Az abádszalóki születésű, és a szolnoki gyalogezredben szolgáló Kovács Pál 1914. július 29-én huszonegy évesen nyitotta meg a háború áldozatainak végtelen menetét. A két évszám közötti idő mérlege halottakban és sebesültekben 37 millió ember, elveszett nemzedékek sora, akik gyakran néhány négyzetméteres területekért folyó értelmetlen állásharcokban estek el. 

A huszadik század első nagy háborújának kezdetén tapasztalat híján még az összes hadviselő fél olyan gyors hadjáratban bízott, ami után „mire a lomb lehull”, mindenki békében megtérhet otthonába. Helyette életformává lett az öldöklés, megszokott otthonná a lövészárok, s Európa elindult azon a lejtőn, amin máig nem tudott megállni. Sajnos eközben szinte semmi nem változott. 

Két világégés után újra háború dúl földrészünkön, tenyérnyi földdarabokért halnak meg jobb sorsra érdemes emberek. Ismét nemzedékek sora roppan bele lelkileg a vészesen terjedő őrületbe, mert az elődök példája és az eltelt száz esztendő tapasztalata sem volt elég figyelmeztetés ahhoz, hogy egyszer végre belássuk az egész iszonyú történet értelmetlenségét.