Visszatekintés: a kezdetektől az Aranycsapatig

1930, Uruguay 

Résztvevők száma: tizenhárom csapat 
Győztes: Uruguay 
Döntő: 1930. 07. 30. 

Uruguay–Argentína 4–2 (1–2)

Montevideo, 68 346 néző, vezette: Langenus (belga) 

Uruguay: Ballestrero – Nasazzi, Mascheroni – Andrade, Fernandez, Gestido – Dorado, Scarone, Castro, Cea, Iriarte 

Argentína: Botasso – Della Torre, Paternoster – J. Evaristo, Monti, Suarez – Peucelle, Varallo, Stabile, Ferreira, M. Evaristo 

Gólszerzők: Dorado (12.), Cea (57.), Iriarte (68.), Castro (89.), illetve Peucelle (20.), Stabile (37.) 

Bronzérmes: Egyesült Államok 

Gólkirály: Guillermo Stabile (argentin) 8 gól 

Nem véletlenül kapta Jules Rimet-ről a nevét a világ talán leghíresebb kupája, amit a labdarúgó-világbajnokságok győztese kapott. A francia sportvezető, akkori FIFA-elnökhöz köthető, hogy sikerült az első tornát összegründolni – méghozzá szó szerint. 1929-ben ugyanis már harmadszor veselkedtek neki, hogy összehozzák a sportág vb-jét, amit 1930-ban végre meg is tartottak. Mindehhez nagy engedményeket tett a FIFA. Ilyen volt, hogy – a kor szokásaitól merőben eltérve – amatőrök mellett félprofik és profik is játszhattak, valamint selejtezők nélkül, meghívásos alapon „jutottak ki” a résztvevők. 

Így is foghíjas volt a mezőny. Egyrészt, mert a helyszín – Uruguay – finoman szólva nem vonzotta az európai csapatokat a hosszú hajóút miatt. Másrészt a játékosok civil munkaadói is vonakodtak hetekre elengedni dolgozóikat. Emiatt a tornán csak három európai ország: Franciaország, Jugoszlávia és Románia vett részt. Utóbbi Peru elleni meccse két dolog miatt is érdekes: egyfelől mindössze háromszáz néző előtt játszották, másfelől a vb-k első kiállítását is e találkozón kapta a perui kapitány, Mario de las Casas. 

Más furcsaságok is történtek a tornán. A Franciaország–Argentína találkozót például tévedésből jócskán a rendes játékidő letelte előtt lefújta a bíró, aki csak asszisztensei jelzésére látta be tévedését. Aztán az Argentína–Egyesült Államok elődöntőben az USA csapatorvosa – miután több bírói döntést is sérelmeztek – kloroformos injekcióval akarta harcképtelenné tenni John Langenus belga játékvezetőt – sikertelenül. 

A végeredményben ugyanakkor nem történt meglepetés: az 1924-es és 1928-as olimpiát is megnyerő házigazda Uruguay százszázalékos teljesítménnyel nyerte a tornát. A döntőben 4–2-re verték az argentin csapatot, a vb utolsó gólját Hector „Egykarú” Castro lőtte – az ő neve nemes egyszerűséggel onnét ered, hogy a jobb alkarját levágta egy elektromos fűrész. Mindez nem gátolta abban, hogy a harmincas évek egyik legjobb gólvágójává, és az első foci-vb egyik hősévé váljon. 

1934, Olaszország 

Résztvevők száma: tizenhat csapat 

Győztes: Olaszország 

Döntő: 1934. 06. 10. 

Olaszország–Csehszlovákia 2–1 (0–0, 1–1, 2–1)

Róma, 55 000 néző, vezette: Eklind (svéd) 

Olaszország: Combi – Monzeglio, Allemandi – Ferraris IV., Monti, Bertolini – Guaita, Meazza, Schiavio, Ferrari, Orsi 

Csehszlovákia: Planicka – Zenisek, Ctyroky – Kostalek, Cambal, Krcil – Junek, Svoboda, Sobotka, Nejedly, Puc. 

Gólszerzők: Orsi (81.), Schiavio (95.), illetve Puc (71.) 

Bronzérmes: Németország 

Gólkirály: Oldrich Nejedly (csehszlovák) 5 gól 

Ezúttal a dél-amerikai csapatok maradtak távol, mindössze Argentína és Brazília küldött – tartalékos – csapatot az olaszországi játékra. Ez volt az első vb, amelyen Magyarország is részt vett, és amelyen két meccs után esett ki. Ezen a tornán ugyanis végig egyenes kieséses rendszerben küzdöttek a válogatottak, nem volt csoportkör, így a mieink Ausztria ellen (2–1) búcsúztak. 

A legjobban ezúttal is a rendező ország csapata teljesített. Az olaszok a tizenhat között elgázolták az Egyesült Államokat (7–1), majd megismételt meccsen Spanyolországot gyűrték le (1–1, 1–0), a döntőbe pedig Ausztria 1–0-s legyőzésével jutottak. Ez volt az első vb, amelyen döntetlen után hosszabbítás következett, így amikor az Olaszország–Csehszlovákia finálé 1–1-gyel ért véget, jöhetett a ráadás. Amit a házigazdák bírtak jobban, megszerezve Olaszország első vb-trófeáját. 

A döntő legboldogabb embere bizonyára Luisito Monti volt. Ő az argentin Palermo csapatából 1931-ben igazolt az olasz Juventusba, és ha már ilyen messzire költözött, egyúttal állampolgárságot is váltott. Míg az 1930-as vb-n argentin színekben meg kellett elégednie az ezüstéremmel, négy év múlva aranyat nyert – immár olaszként. 

1938, Franciaország 

Résztvevők száma: tizenhat csapat 

Győztes: Olaszország 

Döntő: 1938. 06. 19. 

Olaszország–Magyarország 4–2 (3–1)

Párizs, 45 000 néző, vezette: Capdeville (francia) 

Olaszország: Olivieri – Foni, Rava – Serantoni, Andreolo, Locatelli – Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi 

Magyarország: Szabó – Polgár, Bíró – Szalay, Szűcs, Lázár – Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos 

Gólszerzők: Colaussi (5., 35.), Piola (16., 82.), illetve Titkos (7.), Sárosi (70.) 

Bronzérmes: Brazília 

Gólkirály: Leonidasz (brazil) 8 gól 

Csak a harmadik tornáig kellett várni a címvédésre. Olaszország a hazai után a ’38-as franciaországi vb-n is diadalmaskodott. Sajnos – tehetnénk hozzá, hiszen a döntőben Magyarország legjobbjait múlták felül. 

A Zsengellér Gyula és Sárosi György fémjelezte magyar válogatott Indonézia (6–0), Svájc (2–0) és Svédország (5–1) magabiztos legyőzésével, szinte akadálytalanul jutott a párizsi döntőbe. Ott azonban a lehető legerősebb csapat érkezett szembe. Az olaszok jóval nehezebb ágról jutottak a fináléba, de ez nem látszott rajtuk. A Nemzeti Sport korabeli tudósítása egyenesen azt írta: „a keményebb előmérkőzések jobban megedzették az olasz együttest. A magyarok könnyű ellenfelek elleni szereplése megbosszulta magát”. Hogy ez így volt-e, kérdéses. Ami tény, az olaszok a játék minden elemében jobbak voltak, és megérdemelten nyerték meg a tornát. 

A magyar szempontból elveszített döntő kapcsán a mai napig sok a találgatás a kezdőcsapat körül. Dietz ugyanis érthetetlen okokból felforgatta együttesét, három meghatározó játékos – Korányi Lajos, Turay József, Toldi Géza – is kikerült az olaszok elleni kezdőből. Így azóta is homály fedi, hogy a szövetségi kapitány kísérletezési kedve miatt, vagy felsőbb nyomásnak engedve futott ki összeszokatlan felállásban a magyar csapat. 

1950, Brazília 

Résztvevők száma: tizenhárom csapat 

Győztes: Uruguay 

Döntő: 1950. 07. 16. 

Uruguay–Brazília 2–1 (0–0)

Rio de Janeiro, 173 850 néző, vezette: Reader (angol) 

Uruguay: Maspoli – Matthias, Gonzales, Tejera – Gambetta, Varela, Andrade – Ghiggia, Perez, Miguez, Schiaffino 

Brazília: Barbosa – Augusto, Juvenal – Bauer, Danilo, Bigode – Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico 

Gólszerzők: Schiaffino (66.), Ghiggia (79.), illetve Friaca (47.) 

Bronzérmes: Svédország 

Gólkirály: Ademir (brazil) 9 gól 

Meghökkenve vette kézbe a lapot az angol újságolvasó 1950. június 30-án. Az állt benne: Egyesült Államok–Anglia 1–0. A „futball feltalálói” első világbajnokságukon szerepeltek, ugyanis csak ebben az évben léptek be a FIFA-ba. Reménykedve utaztak hát a háromoroszlánosok Brazíliába, ott viszont csúnyán felsültek. Chilét ugyan megverték 2–0-ra, ám jött az ominózus június 29-ei mérkőzés az előre lesajnált amerikaiak ellen, majd három nappal később Spanyolországtól is kikaptak, és utazhattak haza. 

De nem ez volt a legnagyobb meglepetés ezen a vb-n. Ellentétben a korábbi tornákkal, ezúttal nem egyenes kieséses rendszerben mérkőztek a csapatok, hanem az első csoportkör négy győztese játszott egymással egy mindent eldöntő, újabb négyesben. Így lehetséges, hogy az utolsó fordulóban az addig brillírozó házigazda Brazíliának már egy döntetlen is vb-címet ért volna. 

Ennek megfelelően soha nem látott, közel 200 ezres tömeg gyűlt össze a riói Maracana Stadionban, hogy lássa hazája mennybemenetelét. Látta is, csak épp nem Brazíliáét. Az történt ugyanis, hogy a sorsdöntő találkozón Uruguay óriásit küzdve, hátrányból felállva nyert 2–1-re a korszakos zseni, Alberto Schiaffino, valamint Alcides Ghiggia góljaival, márpedig ezzel megelőzték a favorit brazilokat, és megnyerték második vb-címüket. A nézőtéri népünnepély gyászra váltott, Rimet FIFA-elnök pedig kukába dobhatta a már előre portugálul megírt köszöntőjét. 

1954, Svájc 

Résztvevők száma: tizenhat csapat 

Győztes: NSZK 

Döntő: 1954. 07. 04. 

NSZK–Magyarország3–2 (2–2)

Bern, 62 500 néző, vezette: Ling (angol) 

NSZK: Turek – Posipal, Kohlmeyer, Liebrich – Eckel, Mai – Rahn, Morlock, O. Walter, F. Walter, Schäfer 

Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. 

Gólszerzők: Morlock (10.), Rahn (18., 84.), illetve Puskás (6.), Czibor (8.) 

Bronzérmes: Ausztria 

Gólkirály: Kocsis Sándor (magyar) 11 gól 

Bőrig ázva, idegesen vonultak félidőre a magyar csapat játékosai az NSZK–Magyarország világbajnoki döntőben. Csúszik a pálya, sokat hibáznak – mondták, és valóban úgy tűnt, Puskáséknak ezen a meccsen semmi sem jön össze. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány nyugalomra intette futballistáit, Czibort visszaküldte bal szélre. Az Aranycsapat tagjai száraz mezt húztak, majd kimentek a második félidőre, megnyerni a világbajnokságot. Ami ezután jött, történelem. 

Kész irodalma van, hogy minden idők egyik legjobb focicsapatának miért pont a vb-döntőben szakadt meg több mint négyéves veretlenségi sorozata. Sokat hallottuk a nyugatnémetek edzőjének, Sepp Herbergernek a taktikai húzásait, vagy hogy az Adidas „csodacipőkkel” segítette a németeket, hogy érvényes góltól fosztották meg a magyarokat, netán teljesítményfokozót kaptak az NSZK focistái a meccs előtt. 

Ami tény: a magyarok erejük végén voltak a döntőben. Puskásék Dél-Korea 9–0-s, a későbbi győztes NSZK 8–3-as kiütésével jutottak a csoportkörből a negyeddöntőbe. Ott viszont Brazília jött szembe, akiket csak komoly erőfeszítések árán, verekedésig fajuló mérkőzésen sikerült felülmúlni, 4–2-re. Majd egy újabb „előre hozott döntő” következett Uruguay ellen, ott már csak hosszabbításban sikerült továbbmenni (4–2). Így érkezett el a berni finálé a jóval pihentebb NSZK ellen. 

Bár az első magyar gólt Puskás Ferenc szerezte, a kapitánynak – furcsán hangzik – igazából pályán sem kellett volna lennie. Puskás még az első NSZK-meccsen sérült meg, nem is játszott egészen a döntőig. És noha eredményes volt, játéka messze elmaradt a várakozásoktól. Ahogy másoké is, hiszen a döntőbe vezető út rengeteget kivett a magyarokból. Így a korai 2–0-s vezetés tűnik utólag csalókának, a jól és lelkesen játszó nyugatnémetek fordítása pedig borítékolhatónak. Meglehet, az utókor elméleteket szőtt a toronymagas esélyes Magyarország vereségéről. A kortársak azonban elég pontosan látták a lényeget. Ahogy a sportnapilap összefoglalta másnap a történteket: a nyugatnémetek a döntőben játszottak a legjobban, a magyarok pedig a leggyengébben.