Két kastély egy városban – a pusztulástól menekült meg a bárói család hajléka

A tulajdonosok mellett a két épület talán legfontosabb közös vonása a mindkettő mellé telepített, gazdáik természetszeretetéről tanúskodó arborétum illetve üvegház.

A korábban emelt kastély üvegháza többek között arról is nevezetes, hogy növényeit báró Orczy I. György a pesti Ludovika akadémia helyén állt egykori Orczy-kertből telepítette Újszászra, amikor a katonaság tisztképző céljára megvásárolta a területet.

Az Orczy család 1721-ben szerzett birtokrészt ezen a területen, s ekkor kezdte el a török alatt elnéptelenedett pusztát jobbágycsaládokkal újratelepíteni.

Az Orczyak mellett a Dessewffyek, illetve néhány, már a hódoltság előtt itt élt földbirtokos család is rendelkezett Újszászon területtel, melyeket 1723 és 1780 között báró Orczy István és Lőrinc jórészt megvásárolt tőlük, kialakítva ezzel az itteni összefüggő uradalmat.

Az Orczyk a második világháborúig szerepeltek birtokosként a településen, a család utolsó, még itt született tagja Nyáry Gálné Orczy Mária bárónő jelenleg Budapesten él.

Az Orczy család emlékét ma két kastélyuk és az általuk kialakított szép parkok maradványa mellett néhány régi fotó és a helyi emlékezet őrzi. Egykori otthonaik közül most a jelenleg idősotthonként szolgáló régebbi, 1831-ben Zofahl Lőrinc, a reformkor kedvelt építésze által emelt Orczy-Dessewfy kastélyban teszünk látogatást.

A Zagyvához közeli, fákkal körülvett klasszicista épület környezete ma már csak részben emlékeztet egykori megjelenésére. Jelenleg több, az itt működő idősotthont kiszolgáló új épület veszi körül.

Azonkívül a város házai is közelebb kerültek hozzá. Egykori parkja sem ragyog már régi fényében, a háború pusztításai, meg az azt követő évek is rajta hagyták a nyomukat az arborétumon.

Mindenesetre az épülethez közeledve az elénk táruló látvány már nem teljesen ismeretlen számunkra. Korábban értékes ismereteket kaptunk róla Barta Imréné igazgató asszonytól a helyi művelődési ház vezetőjétől, illetve Újszász múltjának kutatójától, Jánoska Antal úrtól.

Ő sok hasznos adat mellett számos régi fényképet is rendelkezésünkre bocsátott az épületről. Ezek birtokában például régi ismerősként üdvözölhettük az épület falán látható, sokáig lappangó, majd régi fényét visszanyert Orczy-címert is, amely nagy kerülővel egy régi ház kerítéséből jutott vissza korábbi helyére.

Maga az épület erősen emlékeztet a gyöngyösi Orczy kastélyra, ami nem véletlen, mert azzal közel egy időben és szintén Zofahl tervei alapján épült.

Az újszászi kastély talán valamivel kisebb gyöngyösi testvérénél, hossza közel hatvan, szélessége húsz méter, legmagasabb pontja bő tizenöt méterrel magasodik fölénk.

Falait számos, az 1830-as évek ízlését tükröző koszorúdísz, párkány, női alakokat és oroszlánfejeket ábrázoló kőfaragvány, növényfonatos ornamentika, illetve pilaszter, a falból kiemelkedő féloszlop díszíti.

A főhomlokzat középrésze elé dór jellegű oszlopokon álló kocsialáhajtó magasodik, tetején vaskorláttal övezett terasszal, melyen hamarosan tiszteletünket tesszük. A fal díszeiben feltehetően Dunaiszky Lőrinc szobrász és kőfaragó munkáit dicsérhetjük.

Egy régi híradás szerint meglehetősen családias, patriarkális légkör uralkodott egykor a kastély falai között, ahol megbecsült helye volt a tulajdonosokat ellátó személyzetnek is.

Érdekességként a család egykor még saját remetével is rendelkezett, egy régi fotó szerint a remetelak sokáig ott állt a kertben, sőt az emlékezet még néhai lakója nevét is megőrizte, Joó Jóskaként morzsolgatta falai közt napjait a jámbor lélek.

A virágoskertekkel és sétányokkal, gyümölcsössel körülvett épület szép napjai a háború végén értek véget, amikor az időközben gróf Dessewffy Aurélnak eladott, majd visszavásárolt és újra értékesített épületet végleg elhagyták lakói.

A bevonuló Vörös Hadsereg katonái szokásos gyakorlatuk szerint a park fáinak jó részét, a kastély berendezését, az ajtókat, ablakokat, a padlót megrongálták, eltüzelték. 1947-ben a csupasz falakból álló épületet államosították, majd 1958-ban stílusjegyeit részben meghagyva újjáépítették.

Mindenesetre, amikor Kerepesiné Bajor Zsuzsanna mentálhigiénés csoportvezető illetve a később hozzánk csatlakozó Nyitrainé Kiss Katalin igazgató asszony kíséretében végigjárjuk az épületet a lépcsőház vörös márvány lépcsőin, korabeli korlátjain, illetve a teraszok kovácsoltvas munkáin kívül más, a kastéllyal egykorú részletet nem sikerül felfedezni az egyébként elfogadható állapotban levő egykori főúri hajlékban.

A közösségi terek mindenesetre sokat őriznek eredeti hangulatukból, sőt a lépcsőház falát díszítő festmény, egy életkép is elsőre korhűnek tűnik, de amint megtudtuk, valamennyi itt látható kép későbbi adomány.

Egyedül két nagy cserépkályha látszik még a háborút átvészelt emléknek, de arra a vörös márvány fürdőkádra már nem emlékeznek kísérőink, amit szintén eredeti berendezési tárgyként említ egy korábbi leírás.

A belső terek megtekintése után az igazgató asszonnyal még kívülről is körüljárjuk az épületet, hogy végül a falba illesztett Orczy-címer alatt álljunk meg elköszönni egymástól.

A szépen felújított főúri jelkép óhatatlanul felidézi az egykor itt élt família emlékét is, akikről lélekmelengető dolgot hallunk Nyitrainé Kiss Katalin igazgató asszonytól.

A család utolsó, itt született tagja, a Budapesten élő Orczy Mária bárónő, illetve fia, dr. Nyáry György ügyvéd ma is tartja a kapcsolatot egykori kastélyuk jelenlegi fenntartóival. Többször jártak már az épületben, anyagilag támogatták a címer helyreállítási munkálatait több alkalommal kaptak tőlük pénzadományt.

Az biztos, hogy mostani hasznosításával az 1960 óta idősotthonként működő kastély mindenképpen elkerülte a sok társát sújtó pusztulást és a folyamatos felújítás jeleit mutatja.

Ennek ellenére idővel talán alkalmasabb lenne valamilyen kulturális célra hasznosítani, de aminek valószínűleg egyelőre több akadálya van, mint reménye. Ezzel a gondolattal váltunk el az Orczy család hazánk egyik legszebb idejének, a reformkornak a harmóniáját idéző

egykori otthonától.

Egy régi főnemesi család

Az először 1347-ben említett, eredetileg jász település, Újszász utolsó birtokosa, az Orczy család Somogy vármegyéből ered, nevét az ottani Orci faluról kapta. A família első nemesi ősét 1428-ból említik, a birodalmi bárói címet 1731-ben, a magyar báróságot 1736-

ban nyerték el.

Egy anekdota szerint a bárói címet szerző Orczy I. István annyira hasonlított II. Rákóczi Ferencre, hogy egyszer tévedésből az udvarhű főurat fogták el helyette.

A szorgalmas birtokszerző István mellett Orczy Lőrinc lovasgenerális is a család kiemelkedő személyisége volt. Ő békésebb időkben főispánként szolgálta az országot, s katonai, közéleti szerepe mellett költőként az irodalomban is babérokat szerzett magának.

Tarnaörsi kastélyában őrizték hazánk egyik legjelentősebb, 8700 kötetből álló főúri könyvtárát. Fia, József hozta létre a Ludovika mellett részben ma is meglévő pesti Orczy-kertet. Az ő négy fiával több ágra szakadó család tagjai Gyöngyösön, Jánoshalmán, Borsodivánkán, Tarnaörsön, és Pásztón éltek.

A mi vidékünkön levő újszászi, szászbereki, és a távolabbi fóti és szeghalmi rezidenciák az úgynevezett ifjabb bárói ágat alapító Orczy I. György cs. kir. kamarás birtokában voltak.

Az újszászi birtokot legfiatalabb fia, I. György örökölte, aki eredetileg a pesti Orczy-kertben levő kúriában élt, de amikor azt a kincstár katonai célra megvásárolta akkor költözött a leszármazottainak is közel egy évszázadon át otthont nyújtó Újszászra.