TISZAROFF

2018.07.06. 16:51

Pénzügyi tudatosságra nevelik a gyerekeket

Idén már negyedik alkalommal szervezte meg hagyományos táborát a református egyházközség.

Ujvári László

Céljuk, hogy átadják kisebb és nagyobb gyermekeknek a szükséges pénzügyi alapismereteket.

Az elmúlt héten több mint háromszáz, nehéz körülmények között élő diák tanulhatott játszva. Tiszaroffról, Tiszagyendáról és Tiszabőről érkeztek, többségében általános- és középiskolás roma tanulók.

Nyaralás közben ismerték meg a pénz felelős kezelését. A napközis jellegű táborban a diákokkal tapasztalt általános iskolai tanítók foglalkoztak.

Pénzügyi, illetve matematikai és logikai foglalkozásokon kívül drámajátékokon, szituációs gyakorlatokon is részt vehettek.

A szervező, Szabó Richárd református lelkész elmondta: a tábornak van egy pénzügyi oktatási, valamint egy személyiség fejlesztő, lelkierősítő része. Emellett a hagyomány és kultúra ápolása is nagy hangsúlyt kapott.

A tiszaroffi tábort a helyi és a környező településekről származó diákok felzárkóztatása céljából hozták létre. A program a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával jött létre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában