KISÚJSZÁLLÁS

2018.12.02. 15:25

Új fejlesztést terveznek a gyógyvíz kísérőgázának hasznosítására

Kisújszálláson az önkormányzat évek óta hasznosítja a fürdőben a gyógyvíz kísérőgázát, és most újabb fejlesztést terveznek a hasznosítására. Új kültéri medence építése és kempingfejlesztés is szerepel a tervek között.

Daróczi Erzsébet

– A fürdőben lévő 1-es termálkutunk kísérőgázát egy harmadik felet is bevonó finanszírozással évek óta hasznosítjuk. Egy gázmotort építettünk az önkormányzati intézményrendszer középpontjába, a gimnázium kollégiumának udvarára. A gázmotor elégeti a gázt, és áramot termel, a hulladékhő a két kollégiumot és a gimnázium épületét is kiszolgálja – sorolja Tatár Zoltán alpolgármester.

Azóta ezek az épületek egyházi fenntartásban vannak, így az előnyöket ők élvezik.

– A bérleti konstrukció pár év múlva lejár, akkor visszakerül az önkormányzathoz ez a hasznosítási lehetőség. Szerettük volna kamatoztatni a másik kutunkban rejlő lehetőségeket, és most sikeres pályázattal a trigenerációs gázhasznosítás felé indultunk el. A hulladékhővel télen fűteni, nyáron hűteni tudunk majd.

– A TOP-os pályázaton nyert összeget pótolnia kellett önkormányzatunknak. A fürdő mellett komoly energetikai pályázatunk van még a Vigadóban – napkollektor – és a szociális otthonban is – napkollektor, homlokzatszigetelés, nyílászárócsere –, ezek szintén többmilliós megtakarítást jelentenek majd önkormányzatunknak – teszi hozzá Tatár Zoltán.

– A Kumániában is hasznosítjuk már a kísérőgázt – folytatja Zámbori Péter, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője. – Ezzel fűtjük a hotelt, a kempinget, a gyógyászatot és a fürdőt. Most, a másik termálkút kísérőgázának hasznosítására épül egy kiserőmű, ebből a szomszédos bölcsőde, védőnői szolgálat, a szálloda konferenciaterme, az orvosi rendelő és az irodák fűtését oldjuk meg.

A fejlesztések mellett a város a Virágos Magyarország versenyen is sikert ért el. A Magyar Turisztikai Ügynökségtől kapott gyertyánfát Kecze István polgármester, Zámbori Péter, a Kumánia ügyvezetője és Tatár Zoltán alpolgármester ültette el a fürdő gyógyászati bejáratánál.
Fotó: Daróczi Erzsébet

 

– Milliókat takarítunk meg a gáz és villany árából a kísérőgáz-hasznosítással és a napelemekkel évente. A második ütemmel az ígéretek szerint ötven százalékos – tizennyolc-húszmilliós – nagyságrendű lesz a megtakarításunk. Ha a beruházás megvalósul, el lehet mondani, a közintézményeink nem függnek a külső szolgáltatók áraitól – mondja az ügyvezető, akitől megtudtuk, a kempingben most volt teljes bútorzatcsere, az Arany János utcán tavasszal újabb tizenöt lakókocsiállást alakítanak ki.

– A kempingben a hazai vendégek mellett sok német, lengyel, osztrák, román, szlovák, cseh vendégünk is volt idén. Lettek volna többen is, de sokan elmentek. Ennek egyetlen oka volt csak. Amikor megnézték a tópartos kempinget, áradoztak róla, hű, de szép, de jó, de amikor kérdésükre, hogy van-e kültéri gyógymedence, azt válaszoltuk nincs, visszaültek a kocsiba, és kerestek másik kempinget. Épp ezért az önkormányzattal kerestük a fejlesztés lehetőségét. Most a gyógyvizes medence tervezésére a képviselő-testület forrást biztosított számunkra. Most írtuk alá egy új, kétszáz négyzetméteres kültéri gyógymedence tervezésére a szerződést – sorolja Zámbori Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában