Ámokfutás

2020.05.19. 17:30

Százegy éve gyilkolták meg a királyi törvényszék elnökét Szolnokon

Volt időszak Szolnokon – ismert tény, ilyen több is akadt –, amikor nem a rend és a törvényesség uralkodott a városban. Amikor a kakasszó és a MÁV Járműjavító reggeli kürtje helyett puskaropogás és ágyúdörgés ébresztette a lakosságot, s amikor a rend és a törvényesség szimbólumára fényes nappal, a nyílt utcán, aljas módon támadtak rá. Százegy éve ölték meg dr. Szikszay Györgyöt, a Szolnoki Királyi Törvényszék elnökét…

Mészáros Géza

A kommunizmus 1919-es szolnoki áldozatai egy részének neve megtalálható a Tisza Szálló falán lévő emléktáblán

Fotó: Mészáros János

…és száz éve Hoksári Jánost, a MÁV fűtőházi munkásából a Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékének elnökévé kinevezett helyi kommunista mozgalmárt.

Történt, hogy az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, a királyság intézményét 1918. október végére lecserélte a Károlyi Mihály és Jászi Oszkár fémjelezte Magyar Nemzeti Tanács. November közepére kikiáltották a népköztársaságot, majd pedig 1919. március 21-én a Kun Béla irányította tanácsköztársaságot. Országszerte a Lenin Szovjetuniójában nevelkedett, hithű magyar kommunisták és az orosz hadifogságban hathatós vörös eszmerendszer mindenhatóságából fejtágítást kapott magyar katonák agitáltak a szovjet minta követésére.

A kommunizmus 1919-es szolnoki áldozatai egy részének neve megtalálható a Tisza Szálló falán lévő emléktáblán
Fotó: Mészáros János

Sorra alakultak a vidéki kommunista pártszervezetek. S miközben az antant nemzeteinek hadai Magyarország egyéb határait vették célba, a román alakulatok pedig megszállták a Tisza vonalát, a proletárdiktatúra utolérte Szolnokot is. A város több részről is stratégiai terület volt 1919. április utolsó napjaiban. A központi hatalmaktól Erdély bekebelezésének ígérete miatt az antant oldalára átállt románok eredeti területi igénye Szolnokra, s azon túlra is kiterjedt.

Az oláhok előrenyomulását a Tisza szolnoki szakaszánál egyrészt a frontról fáradtan hazatért, ráadásul Károlyi Mihály által lefegyverzett alakulatok – köztük a szolnoki Császári és Királyi 68. Gyalogezred honvédői –, a hazai bolsevizmus létét megvédeni hivatott „első magyar munkás-paraszt vörös hadsereg hátráltatta ez idő tájt.

Fotó: Megyei Levéltár

Másrészt maga az antant, amely Észak-(Nagy)Magyarország feladásához kötötte a románok további területfoglalását. Mindezzel együtt a románok a Tisza bal partjáról ágyúzták Szolnokot. S mivel a vörösök úgy tudták, hogy meg is akarják szállni, a délelőtti május elsejei ünneplés után nem sokkal, délutánra kifutottak a városból, miután felrobbantották a Zagyván átvezető kisebb vasúti hidat.

Egyetlen napra, május másodikára a régi rend emberei visszavették a hatalmat, polgári gárdát, polgárőrséget szerveztek, a vörös zászlókat letépték a házakról, a politikai foglyokat szabadon engedték. Miután a Tisza bal partján a románok mégsem indultak meg, május 3-án a Ceglédre és Abonyba visszahúzódott vörös hadtestek visszatértek, és újra elfoglalták a megyeszékhelyet. Még aznap Szamuely Tibor népbiztos, a keleti hadsereg rögtönítélő vésztörvényszékének elnöke, páncélvonatával megérkezett a városba, vele együtt a gyűlölet és az értelmetlen halál.

A szolnoki bolsevikmozgalom erejét a kommunisták által kecsegtető mértékű béremelést remélő vasutasok, illetve azon munkások és munkanélküliek adták, akik ellenséget láttak a helyi polgárságban, a jómódú tekintélyekben, kereskedőkben. Az efféle felindultságnak, önkéntes bosszúnak lett áldozata több szolnoki polgár, köztük dr. Szikszay György törvényszéki elnök is. Őt ugyan nem Szamuely és Hoksári János, a helyi direktórium tagja, a forradalmi törvényszék elnökének kinevezett vasúti fűtő végeztette ki. Hanem egy felajzott tiszai halászember, kinek szemében Szikszay az aznapi utcai harcok közepette népnyúzó ellenség volt. Szamuelyék kezéhez így is tucatnyi ártatlan szolnoki polgár vére tapadt…

Fotó: Megyei Levéltár

Részlet a Szolnoki Törvényszék dr. Pongrácz Zsolt bíró és dr. Bojtos Gábor, a megyei levéltár munkatársa, illetve a bíróságtörténeti munkacsoport által szerkesztett kiadványból:

„…Május elsején a proletárok a vörös májust feltűnő hangon és rikítóan ünnepelték vármegye szerte. A zeneszó mellett tobzódóak diadalkiáltásait azonban a tiszántúli részekről felhangzó ágyúbömbölés szakította meg, s akik pár órával azelőtt, mint az egész polgárságnak elnyomó despotáiként élet és vagyon felett rendelkeztek, rendszertelen futással menekültek a Tiszától messzebb fekvő tájakra… …A románok a Tiszán azonban nem jöttek át. Ezt az elrohant vörösök megtudván, visszatértek, és pedig rendszerint un. terror- vagy tengerészcsapatok fedezete alatt. Megkezdődött a legrémületesebb üldözés azok ellen, akik elmenekülésük után rendfenntartás végett szervezkedtek…

Fotó: Megyei Levéltár

…A Szolnokra 1919. május 3-án visszaözönlő vörösök a hozzájuk csatlakozott városi csőcselék útmutatása mellett a fehérnek mondott vagyonosabb polgárságot fegyveresen megtámadva, rablást, pusztítást, több személyen erőszakot vittek véghez… …(Dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes: A vörös uralom áldozatai Magyarországon, 1922.). Kósa Károly helytörténész vonatkozó írását Szentesi Zöldi László Vörösterror Szolnokon című könyvében ekképpen jegyzi le: „Dr. Szikszay György 52 éves törvényszéki elnök éppen a tanyára menekült családja után indult, amikor az utcán felismerték, agyonlőtték, majd kifosztották, még a cipőjét is lehúzták a lábáról. A gyilkos Bede Mátyás 22 éves szolnoki halász és vöröskatona volt. A félelem légkörére jellemző, hogy a holttest két napig feküdt az utcán, senki sem mert hozzányúlni…”.

Szikszay holttestét néhány nappal később, a többi meggyilkolt mellé, a temetői árokhoz közeli tömegsírba vetették. A család csak 1922-ben tudta testét exhumáltatni, majd Budapesten a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra (fotó nem maradt fent róla). Gyilkosára, Bede Mátyásra 1920 februárjában 15 év fegyházbüntetést mért az új szolnoki törvényszéki elnök, dr. Virágh Béla.

Fotó: Megyei Levéltár

Az abonyi Vigyázó-kastélyba vitték őket

A Tanácsköztársaság alatt Szolnok sokat szenvedett. Egyrészt a proletárhatalom szívta a vérét a helyi polgárságnak. Másrészt a Tiszántúlról a románok ágyúzták folyamatosan a várost, miközben május elején, a bombázások közepette még a 876 cm-es magas tiszai áradással is meg kellett küzdenie a lakosságnak. A töltésmagasításokhoz a kommunisták a „burzsujokat” és fehér katonatiszteket rendelték ki.

Miután a Tanácsköztársaság a vörös hadsereg július végi összeomlásával augusztus elsejével megbukott, némileg újból konszolidált hatalmi állapot lett úrrá Szolnokon. Ezt a képet árnyalja a „viszontmegtorlás”: 1920 februárjában a nemzeti hadsereg bevonult Szolnokra, átlépve a Tiszát is. Különítményesek decemberig kétszáz embert vettek őrizetbe. Április 28-án tizennyolc foglyot összeszedtek, mások mellett a direktórium tagjait, köztük Hoksári Jánost is. A letartóztatottakat az abonyi Vigyázó-kastélyba hurcolták, ahol kegyetlen módon megkínozták és kivégezték őket. Ennek száz esztendeje… Hoksári János holttestének helye is ismeretlen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában