Oktatás

2020.06.22. 20:00

Sikeresen felvételiztek a tiszabői iskola diákjai

Hegesztő, villanyszerelő, fodrász – leginkább ezeket a szakmákat választották a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tiszabői Általános Iskola nyolcadikos diákjai, akik a napokban ballagtak el az intézményből. Az idei esztendő a koronavírus miatt rendhagyó volt, több mint nyolcvanezer feladatlapot nyomtattak ki és osztottak szét a pedagógusok, illetve szociális munkások a tanulóknak.

Molnár-Révész Erika

Fotós: Photo:Arpad Majoros

Fotós: Photo:Arpad Majoros

– Mivel sem a megfelelő eszközök, sem internetkapcsolat nem áll a családok rendelkezésére, így nem tudtak átállni a digitális oktatási rendre. Ezért az úgynevezett jelenlétpontokon személyesen vehetik át a névre szólóan összeállított tananyagcsomagokat. A feladatlapokat a gyerekeknek kitöltve kell visszavinniük az adott hét második felében – még májusban tájékoztatta erről hírportálunkat a tiszabői oktatás kapcsán Tasi Krisztina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetője. A szeretetszolgálat munkatársainak egyébként az iskolában tanuló háromszáztíz gyermek mintegy öt százalékát nem sikerült elérni, így hozzájuk személyesen mentek ki, hogy átadják a feladatlapokat.

– Hullámzó teljesítménnyel álltak hozzá a diákok a tanuláshoz, de általánosságban tették a dolgukat. Volt olyan hetünk, amikor háromszázöten visszahozták a kiadott feladatokat. A pedagógusok végig bent voltak az iskolában, hogy összeállítsák, és értékeljék a feladatokat. Nagyságrendileg ebben az időszakban nyolcvanezer papírlapot nyomtattunk ki, és osztottunk szét. Június másodikától a tanárok már kiscsoportos foglalkozásokon pótoltatták a hiányzó tudást a gyerekekkel – osztotta meg az eltelt időszakban történteket Kubicsek Judit, az általános iskola igazgatója.

Ha kellett, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai személyesen vitték ki a feladatlapokat az iskolásoknak
Fotó: Beküldött fotó

Azóta véget ért a tanév. A nyolcadikos diákok elballagtak, összesen huszonhatan. A végzősök jellemzően a karcagi Lábassy János Szakgimnázium és Szakközépiskola törökszentmiklósi tagintézményébe jelentkeztek.

– A fiúknál a legnépszerűbb a villanyszerelő, a hegesztő, a lányoknál pedig a kozmetikus, fodrász és a bolti eladói szak. Az idei évben egy gyerek sem jelentkezett gimnáziumba, inkább a szakmák voltak a vonzóak a fiatalok számára – mondta az intézményvezető. Hozzátette, akik még maradnak, azoknak a tanulás és felzárkóztatás nem áll meg, hiszen egészen június végéig tartanak a gyerekeknek szakköröket, hogy pótolni tudják a kieső tananyagot. Emellett augusztusban iskola-előkészítőt tartanak leendő elsősöknek, szeptembertől ugyanis hatvanhárom kisiskolás kezdni meg tanulmányait az intézményben.

– Jelenleg plusz három konténerosztályban is el tudjuk helyezni a gyerekeket, így a következő tanévet meg tudjuk oldani. Jövő nyáron viszont a tervek szerint elindulhat a hét tantermes iskolabővítési programunk, így a későbbi tanév talán kényelmesebb lesz – mondta a jövőről az igazgató.

A tiszabői iskola nyáron sem engedi el a diákok kezét. Augusztusban napközis táborokat tartanak, ahol készség- és képességfejlesztő foglalkozásokon, valamint sportprogramokon vehetnek részt a gyerekek.

Jutalmat kapnak az érettségit sikeresen teljesítők

A 2018–1019-es tanévben végzettek közül heten, a 2019–2020-as tanévben érettségizők közül pedig szintén heten kapnak jutalmat a sikeres érettségi miatt Tiszabőn.

– A tizennégy fiatalból hatan annak idején ide, a helyi általános iskolába jártak, nyolcan pedig valamelyik környékbeli általános iskolába, de mindannyian tiszabői lakosok. Átlagtól függetlenül mindenki egyszeri ötvenezer forintban részesül – tájékoztatta hírportálunkat Kubicsek Judit, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tiszabői Általános Iskola igazgatója.

A település középiskolás diákjait egyébként a Magyar Nemzeti Bank is támogatja, havonta foglalkozásokat tartanak számukra, és ösztöndíjat is kapnak. A cél az érettségi, majd később a diploma megszerzése.

– Akik közül most leérettségiztek, hárman is részt vesznek ebben a programban. Ők mindenképpen elindulnak a felsőoktatás felé, hiszen nagyon fontos az, hogy kineveljük a példaképeket. Sokan egyébként a pedagógusi pályát választják, többen pedagógiai asszisztensként dolgoznak az intézményünkben – mondta az intézményvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában