Két hajóban evezett: a magyarból ült át a németbe, nem bánta meg

Ha már a szólásoknál tartunk, Novák Edvin kapcsán a vér nem válik vízzé alapigazság is helytálló. A kiváló szolnoki röplabdázó édesapa mentalitását és életpályáját követve Edvin is kitartó és eredményes sportolóvá vált kamaszkorára.

– Az aktív mozgáshoz való pozitív viszonyom és persze vélhetően a remek genetika is már nagyon korán azt kívánta meg tőlem, hogy rendszeresen és nagy intenzitással sportoljak. Ez jó ideig sportágválasztásban merült ki az esetemben. Némi túlzással, ami Szolnokon lehetőségként felmerülő sport szembejött velem, azt mind kipróbáltam. Kezdetben karatéztam, majd utána belevágtam a labdajátékokba is. Miután nekem a bal kezem a jobb, és a balkezes játékosok a labdás sportágakban igen keresettek, nagy reményekkel fogadtak mindenhol.

– A vízilabdázással azonban korán fel kellett hagynom, mert a kék színű szemem a világossága miatt nem csupán a fényre, de a vízre is érzékeny. Kiúsztam hát a szárazföldre, ami után kézilabdáztam, majd pedig röplabdáztam. Mígnem az egyik haverom arra bátorított, hogy ugyan nézzünk már le a Tisza–Zagyva torkolatában ténykedő evezősökhöz. A Tisza Evezős Egylethez. Én akkor határoztam el magam, hogy ott ragadok, ez volt 2004-ben, amikor az egyik, Tiszán zajló edzésen arra lettem figyelmes, hogy míg én a folyó közepén húzom az evezőt, addig apa a parton pecázik. Tök királynak éreztem ezt az állapotot – mesél Edvin első evezés közben szerzett (családi) élményéről is.

A Novák fiú a legelső korosztályos versenyén utolsóként ért célba. A vélt kudarc azonnali elkeseredést és sírást váltott ki belőle.

Edzője a halhatatlan Székely Éva örök érvényű gondolatával vigasztalta: „Sírni csak a győzteseknek szabad!”.

Ám ha igaz lenne ez a mondás, Edvinnek ez időszak után már nagyon sokszor illett volna zokognia, oly’ sokszor hirdették ki győztesnek…

– Elszántan edzettem, erősítettem, mígnem végre az általam elfogadott sikerekre váltottam a befektetett energiát. Egyre-másra jöttek az érmek és egyre fényesebbek a korosztályos regattákon, illetve az ergométeres versenyeken is. TEE-s klubtársam, Vallyon Bence volt az, akivel a legtöbbet lapátoltam a különböző felállású hajókban. Ekkorra már többszörös korosztályos bajnokként tartottak számon, számos alkalommal utaztunk külföldre, nemzetközi versenyekre – mondja arról az időszakról, amikor a magyar nemzetet is eredményesen képviselte.

A 2011-es plovdivi felnőtt Európa-bajnokságon például a Forrai Dávid, Krpesics Péter, Vallyon Bence, Novák Edvin összeállítású könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes az „A” döntőben hatodik helyen végzett.

– Épp ez idő tájt volt, hogy a családom a szolnoki Rotary Club-on keresztül egy brazil cserediákot látott vendégül az otthonunkban. Vele együtt kitörölhetetlenül megérkezett az életembe a globális lét – beszélt újabb korszakváltásáról Edvin.

– Miközben a Szolnoki Főiskola hallgatója voltam, úgy gondoltam, az elméleti ismeretek mellé hasznos lenne néhány hónapos külföldi szakmai gyakorlat. Hosszú évekig német nyelvet tanultam, ám mégsem tudtam azt elfogadhatóan beszélni, emiatt esett a választásom Berlinre. A főiskola szempontjából ugyan az passzív fél évnek számított, míg a német fővárosban a vendéglátóiparban dolgoztam, ám ezt az időt az intézmény később beszámította a tanulmányaimba.

– A munka mellett lejártam edzeni a nagymúltú Rudergesellschaft Wiking evezősklubba. Nem volt különösebb gondom a gyors beilleszkedéssel, ráadásul hamarjában remek evezőstársa találtam Marvin Hirsch személyében, akivel odakint végig együtt készültünk – emlékezik vissza Edvin első, Berlinre való rácsodálkozására.

Amikor visszatért Szolnokra, a berlini szálak továbbra is erősek maradtak számára. Nagy hatást gyakorolt rá, hogy német egyesülete mennyire fontosnak tartja a hagyományok ápolását, mint például: egyleti nyakkendő, kitűző használata, közösségi pub-rész kialakítása, közös evezős nóták éneklése, kicsik és öregek, például a 60 év felettiek közös sportolása, a „wiking-geist”, azaz a wikingek szellemének ápolása, és egyebek. Mint az egykori klubtagok tisztelése és megbecsülése, s hogy mennyire következetesek, például a szakmai munkában.

– Értékes tapasztalatokkal tértem haza Berlinből. Igyekeztem néhány általam hasznosnak ítélt módszert és elemet beépíteni a felkészülésekbe, versenyekbe. De nem minden esetben találtam az összhangot a környezetemmel. Úgy véltem, ennél a szintnél többre vagyok képes, és meg kell újulnom, hogy kihozzam magamból a legtöbbet. Feszültségektől terhes időszak volt. Belülről is vívódtam, de hangot is adtam az elgondolásaimnak, ez néha konfliktusokat okozott.

– Hosszasan töprengtem azon, hogy sportolóként mi lenne a számomra a legoptimálisabb. Még két és fél évig húztam itthon a lapátot, mire a bennem folyamatosan zakatoló lelki tusa végén elhatároztam magam. Mivel a Rudergesellschaft Wikinggel mindvégig kapcsolatban maradtam, és azt éreztem, hogy a berlini klub biztosíthatja számomra azt a közeget, amely által szakmailag előre léphetek, az addigi töprengésem a jövőmről végül eldőlt.

– A Wiking először is segített odakint munkát találnom. Majd pedig a sportvonalon is olyan ajánlattal rukkolt elő, amelyet én azidőtájt visszautasíthatatlannak éreztem. Ha kiköltözöm, leigazolnak. Döntöttem. 2014-ben kiköltöztem. Még abban az évben leigazoltak.

Mindezzel együtt odakint eleinte „senki” voltam. Mindenhol bizonyítanom kellett.

– A munkahelyemen, ahol sokrétű logisztikai feladatokat láttam el, igyekeztem megállni a helyemet. A Wikingben és a berlini evezős centrumban rengeteget edzettem. Ami az itthoni viszonyokhoz képest Németországban más, az az, hogy a befektetett munka kiszámíthatóbban megtérül. A munkahelyemen is elfogadottá lettem, és a klubban is egyre-másra elismertek.

– A 2017-es év minden tekintetben vízválasztó volt. A Wikinggel elindultunk a német bajnokságon és német bajnokok lettünk könnyűsúlyú nyolcasban, illetve másodikok könnyűsúlyú kettesben. Ez azért volt fontos, mert ez volt a német sportbeli eredményességteszt számomra. Az országos válogatón a negyedik legjobb időt értem el könnyűsúlyú egypárban, ezáltal bekerültem a német válogatottba, majd állampolgársági vizsgát tettem.

– A luzerni Világkupán négyesben negyedikek, a floridai Sarasota-Bradentonban zajló világbajnokságon a hetedikek lettünk úgy, hogy mindkétszer megelőztük a magyar hajót – foglalta össze a 2017-es évét a Novák Edvinből addigra Edvin Novak-ká is lett szolnoki-berlini fiatalember.

Edvin arról is beszél, hogy az evezőstársadalomban van egy olyan mondás: „Vízen nincs barátság!”. Majd hozzáteszi, őt nem az töltötte el büszkeséggel, hogy német színekben maguk mögé utasították a magyar hajót. Az érzés számára kizárólag sportemberi, versenyzői: – Nem a magyarok ellen húztam a német hajóban, hanem azért, hogy ebben a sportágban a legjobb helyen érjek a célba!

Mint azt említettük már, az élet a legnagyobb rendező. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az evezős sportágban levette az ötkarikás műsorról a férfiak könnyűsúly négyesét, Edvin legsikeresebb és legerősebb versenyszámát. Ő pedig nem látta értelmét, és esélyt sem az eredményes szereplésre, hogy egy másik hajóba üljön. Úgy érezte, teste fizikailag a maximum-határt elérte, ráadásul nem akart további versenyekre súlyt gyarapítania sem. Ha nem is könnyen, de végül elengedte a tokiói olimpiát. Az általa kitűzött célt elérte: válogatott lett egy nemzetközileg rangos evezőstársadalomban.

Új jövőképet vázolt fel magának. Realista fiatalemberként meghozta az elhatározást: befejezi aktív sportpályafutását. Németországban szakedzői vizsgát tett, amely képesítéssel a birtokában a Wikingben ma már ő trenírozza a fiatalságot, de a felnőtt korosztály egyes tagjait is. Azt állítja magáról, hogy újabb személyiségfejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban. „Ki vagyok én, ha nem evezek?” – teszi fel magának manapság a kérdést, melyre természetesen majd csak évek múlva tud választ adni.

Addig is, az egykori szolnoki, ma Berlinben élő kettős, német-magyar állampolgár Novák Edvin Novak immáron a munkájára koncentrál. Szülőhazájától, városától, családjától, barátaitól sosem szakadna el. Mostanság a saját útját kereső, ugyancsak a magyar evezősélet egykori reménysége, Zsombor nevű öccse a napi társasága, aki nemrégiben Edvin berlini otthonába költözött…

Sok szerencsét Edvin! Viel Glück Edvin!