2023.09.08. 13:55
Évtizedek kimagasló munkája tette értékké a szolnoki gulyásfesztivált
A szolnoki gulyásfesztivál túlnőtte az egyszerű főzőverseny kereteit. Pénteken a program kiegészítéseként A gasztrofesztiválok szerepe a vidéki örökség megőrzésében a jövő generációi számára címmel a TISZApART Moziban konferenciát tartottak. Dr. habil Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a hungarikumok fontosságáról is beszélt.
A konferencián jelen volt Csányi Sándor a fesztivál ötletgazdája is
Fotó: Nagy Balázs
A gasztrokultúra a kultúra szerves része – hangzott el A gasztrofesztiválok szerepe a vidéki örökség megőrzésében a jövő generációi számára című konferencia megnyitóján pénteken a TISZApART Moziban. Dr. habil. Simicskó István PhD, a KDNP frakcióvezetője és a Hungarikum Bizottság tagja előadásában a nemzeti kincsekről, az élő-eleven örökségről beszélt, kitért az egyedülálló magyar értékek jogi szabályozására.
Feladatunk, hogy megvédjük és gyarapítsuk az értékeket, amik kialakítják a szülőföldhöz kötődést, illetve azok ismerete erősíti a nemzeti identitástudatot
– hangsúlyozta.
A 87 hungarikum közül néhányat kiemelt, ahogy a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktár legfontosabb elemeit is, egyebek mellett például a szolnoki csipkét, a görögkatolikus templom ikonosztázát és harangját vagy éppen Verseghy Ferenc szellemi örökségét.
Konferencia a XXV. Szolnoki Gulyásfesztivál kapcsán
Fotók: Nagy BalázsA szolnoki gulyásfesztiválhoz kapcsolódóan megtartott konferencia megnyitóján dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő az előnyök között megemlítette, hogy értékes gondolatok cseréjének biztosítanak helyet a hasonló alkalmak.
– A szolnoki gulyásfesztivál egy tradicionális program, ami nemcsak, hogy megélt negyedszázadot, de folyamatosan fejlődött. Legnagyobb értéke, hogy mindig keresi az utat a megújulásra, a fiatalokat is bevonják – fogalmazott.
Az országgyűlési képviselő szerint a komplexitásban van az érték, hogy közösséget teremt és gazdagítja a várost. Találkozási pontot biztosítva a barátoknak, családoknak.
Szalay Ferenc polgármester hozzátette: a gulyásfesztivált az ötlet, a jó szervezőgárda és a megfelelő forrás vitte sikerre.
– Jelentős program a városban a szolnoki gulyásfesztivál, mely a helyi identitástudatot erősíti. Mindemellett a rendezvénynek kulturális üzenete is van – mondta a polgármester.
A nap folyamán gasztrokultúrát több szempontból is körbejárták a konferencia résztvevői, kiemelték egyebek mellett a közművelődési vonatkozást, a helyi termékek fontosságát is.
A Podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.
Szoljon podcast
- Tények és tévhitek az adóbevallásról: szolnoki szakembert kérdezünk
- Önmagunk szeretetét is tanulni, gyakorolni kell, vallja Nagy-Bana Zsanett mentálhigiénés prevenció specialista
- A szolnoki szakember szerint az egység és a tudatosság segít megteremteni a harmóniát
- A tehetséggondozásra fekteti a hangsúlyt a szolnoki balettmester
- Szakmai napra várták a vármegye ápolóit, nélkülözhetetlen munkájukat ünnepelték – galéria