Lista

2023.10.09. 09:00

Halálos baleset Fegyverneknél, életmentés Tiszafüreden – mutatjuk az elmúlt hét legjeit

Kiderült a sötét titok, miért járt annyi fiatal egy jászkunsági nyílászáró üzletbe, világbajnoki első helyezést ért el a törökszentmiklósi fiatal – többek között ezek is szerepeltek az elmúlt hét legolvasottabb hírei között.

Szoljon.hu

Fotó: Donka Ferenc

1. A füredi férfi csak annyit mondott a telefonban, hogy édesanyja már nem lélegzik

Ágyában lett rosszul múlt hét hétfőn este az az 55 év körüli asszony, akihez Tiszafüredre kérték a mentők gyors segítségét. A nő fia hallotta meg, hogy édesanyja furcsán veszi a levegőt, így megpróbálta felébreszteni, azonban nem járt sikerrel. A férfi mentőt hívott, majd a telefonos utasítások alapján megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem is lélegzett. 

2. Hiába küzdöttek az életéért, már nem segíthettek az összetört roncs mellett fekvő férfin

Frontálisan ütközött két autó október 5-én, csütörtökön a 34-es főúton, Fegyvernek és Bánhalma között. A baleset következtében a teherautó az árokba borult. A személyautóba beszorult egy ember, őt a karcagi és a szolnoki hivatásos, valamint a kisújszállási önkormányzati hivatásos tűzoltók kiszabadították, majd átadták a mentőknek. A sofőr a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen elhalálozott. 

3. Kiderült a sötét titok, miért járt annyi fiatal egy jászkunsági nyílászáró üzletbe

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei nyílászáró és bemutatóterem szaküzletét vették alaposabban górcső alá, miután tudomásukra jutott, hogy sok diák fordul meg a boltban, ahol termékek csak megrendelés után vásárolhatók. Az alapos vizsgálat gyorsan fényt derített a fiatalok folyamatos érdeklődésének okára, hiszen az üzletből több mint száz darab, különféle ízesítésű Elf Bar került elő. 

A lefoglalt manórudak
Forrás: NAV

4. Kisújszállás: a város, ahol egy fa ágáról Pom Pom figyeli a járókelőket - galériával

A fotós a környezetet olvassa: tájakat, településeket, tárgyakat, épületeket, formákat, jelenségeket, arcokat, alakokat, mozdulatokat. Az újságíró is. Az egyik fényképezőgéppel dolgozik, a másik klaviatúrával. Az eredmény: ezúttal Kisújszálláson barangolhatnak olvasóink.

Kisújszállás
Kisújszállás
Forrás: Mészáros János

5. Világbajnoki első helyezést ért el a törökszentmiklósi fiatal

Sikerült az, amiben edzője, szülei, szurkolói egyaránt bíztak, megszerezte világbajnoki címét a horvátországi Zadarban Tömösvári Dominik. Különlegesség és talán nem véletlen, hogy az ezúttal is nagyszerűen megkomponált és előadott produkciót bemutató, Szolnokon tanuló középiskolás ugyanabban az országban szerezte meg első világbajnoki aranyérmét, ahol korábban mestere, Piroska Attila is.

Tömösvári Dominik
Forrás: Piroska Attila Facebook-oldala

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában