Szelevény, ahol a part köveinek koccannak a csónakok és a nap sugara – galériával

Volt például szelevényi tanítványom. De nem sok mindent tudok felidézni a településsel kapcsolatosan. Megnézem hát, hogyan látta a fotós kollégám. Milyen szelevényi pillanatokat örökített meg.

Igen, a templom emlékezetes. Ám annyit írtam már templomokról! Vizekről is sokat, de hát erre sok víz van, folyók, csatornák békéje. Ahogy a parti köveknek nekiütődik a nyár, s a kikötött csónakok is nekiütődnének, ha szél lenne, ha moccanna a víz, de az csak fodrozódik itt-ott egy kicsikét. Néhol még hínár is ül rajta.

De van itt egy erős fotó, amely szintén a vízről szól, holott napsütés van a képen meg hétköznap, felhő alig. Talán délelőttre jár az idő. A kövesút betonja szürke, száraz. És mégis, mintha tengerfenéken járnánk, csak kiszáradt, mint az Aral-tó. Tényleg, volt nekünk tengerünk is, a Pannon, csak mi nem voltunk akkor még sehol.

Egy emlékmű mutatja a faluban, milyen magasan lett volna a víz szintje, ha kiöntött volna a Körös. 2006-ban, mondjuk. Vagy bármikor. Ahogy előfordult más sokszor a történelem során.

Áll az ember a téren, és elképzeli, hogy víz önti el a házakat derékig, vállig vagy magasabban is. Hogy ellepi az embereket, a hétköznapokat. Mint száz éve Szelevényt.

De ijesztő elképzelni is. Csak nézzük hát a fekete vonást a kőben, hogy odáig is érhetne a víz, hogy elfedtetne, nagyobb lehetne nálunk. És csodálkozunk. A békés, s olykor megvaduló vizeken, és a civilizáción persze, amely féken tartja őket sokszor.