Dolgozni is futva jár a kilométerfaló szolnoki katona, aki döbbenetes időt ment az Ultrabalatonon

Spisák Emillel január közepén a déli órákban találkoztunk. Aznapra a szolnoki MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár katonájának az egyik legismertebb futóalkalmazáson már 13 kilométer állt a neve mellett, és még hátra volt a délutáni edzése. De nincs ezen miért meglepődni. Emil ugyanis sokat fut. Nagyon sokat. Naponta kétszer edz, beszélgetésünk idején a 2023-as évben már közel 600 lefutott kilométert mutatott a profilja, tavaly pedig megnyerte a katonai futókihívást, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének 2021. november 1-től 2022. október 31-ig tartó, „távolsággyűjtő” versenyét, összesen 8127 kilométerrel. Érzékeltetésül: nyugatra az Egyesült Államok-beli Atlanta, keletre Sanghaj, délre Johannesburg fekszik ekkora távolságra...

Pedig Emil sem futócipővel a lábán jött a világra.

„Elszabadult az adrenalin”

– Születésemtől fogva kövér gyerek voltam. Utáltam a futást, azt is, aki kitalálta – emlékezett a ma már fitt katona. – Huszonhat éve, mikor jelentkeztem a honvédséghez, háromszor kellett visszamennem, mert nem tudtam lefutni 3200 métert. Szerettem volna megszabadulni a súlyomtól, ezért vágtam bele a futásba.

Ez sikerült is, méghozzá olyan jól, hogy a kényszer szenvedéllyé vált.

– mesélte Emil, aki idővel kinőtte a maratoni távokat is, és az ultrafutás felé fordult.

Ma már irdatlan számokat mutathat fel, heti edzésadagja 170 és 300 kilométer között mozog, a napi penzum kiteszi egy-egy utcai verseny távját. – Általában reggel futok 20-40 kilométert, és délután egy lazább, 5-7 kilométeres edzésem van – árulta el. Ezt össze tudja hangolni munkájával is, hiszen a honvédségnél elvárt a rendszeres sportolás. Egyébként a napi kétszeri edzésrutinja is így alakult ki,

– Annak idején, reggel a Széchenyi lakótelepen felvettem a futóruhámat, a hátizsákomat, és kifutottam a szandaszőlősi bázisra. Ha kevésnek éreztem, elfutottam Rákóczifalvára, esetleg Martfűre. Munka után pedig hazafelé is futva mentem. Ez olyan jól működött, hogy később is megtartottam – mondta az ultrafutó.

Ez a mennyiségű nyargalás másoknak talán önsanyargatásnak tűnik, de Emil egészen másként látja.

– vallja.

„Órákon át nem láttunk élő embert”

Az ominózus PUB-on egyébként annak ellenére futott kiválóan, hogy a lehető legrosszabb időpontot kapta. Hiszen míg a hagyományos versenyt ideális időben, május elején rendezik, addig a privát verseny nem kívánságműsor. De nem ez az egyetlen különbség.

– A hagyományos Ultra­bala­tonon egyszerre többezren indulnak. Tele a part szurkolókkal, négy-öt kilométerenként frissítőpontok vannak, hatalmas személyzet dolgozik azon, hogy mindenkit ellássanak.

– magyarázta a futó. Mint mondta, évente hat-nyolc versenyzőnek biztosítanak lehetőséget, és elég szigorú feltételekkel lehet pályázni az indulásra, nem lehet csak úgy odaállni, a kvalifikációs versenyeredmények alapján a szervezők választják ki, hogy kinek adnak időpontot.

Emil szerint a különleges megméretésen a navigálás volt a legnehezebb. No meg a környezet. – A rendes Ultrabalatonon hatalmas közönség van. Ezzel szemben most éjszaka, a déli parton három órán át élő emberrel nem találkoztunk. Kihalt volt a Balaton, még sosem láttam ilyennek – mesélte. No de miért is volt óriási élmény számára a PUB?

– Itt nem egyvalaki voltam a sok közül. A privát versenynek a szervezők nagy körítéssel ágyaznak meg. Például online lehetett követni a futásomat. A lányom, aki kerékpárral kísért, olvasta futás közben a sok-sok biztató kommentet. Aztán Szigligetnél egy borozóból egyszerre többen is kiszaladtak. Kiabálták, hogy „gyertek, itt van Emil! Hajrá, Emil!” Keszthelynél egy hatalmas Szolnok-zászlóval vártak. Volt, aki eljött Szolnokról azért, hogy éjszaka egy órakor néhány percig buzdíthasson. Úgy voltam vele, ha ők ezt megteszik értem, kutya kötelességem végigcsinálni.

Nem szabad sietni

E lenyűgöző teljesítmény után felmerül, vajon milyen cél lebeg a kilométerfaló főtörzsőrmester szemei előtt.

– Célokat nem szoktam kitűzni. Egy cél megfogalmazása már valamilyen szintű nyomást jelent, és nem szeretném magam nyomás alá helyezni. Inkább álmaim vannak – fogalmazott Spisák Emil. Erről azonban még konkrétan nem akart beszélni, de azt biztos, hogy most csak az ultratávokra szeretne koncentrálni.

És persze futni még, lehetőleg sokáig. Futni ugyanis – mint mondta – jó dolog.

– Korábban én sem szerettem. Az elején szenvedés volt. De eljön az a pont – valakinél hamarabb, valakinél később –, amikor a futás kötelező feladatból vággyá válik. Onnantól lesz örömforrás – véli Emil. – Hogy mit tanácsolnék a kezdőknek? A legfontosabb, amit mondhatok: türelem! Az internet világa miatt előttünk vannak mások sikerei, és sokan rövid idő alatt akarnak eljutni oda, ahová több év munkáján át vezet út. Nagyon fontos, hogy adjunk a testünknek pár évet, mire felkészül a terhelésre. Nem kell sietni.