2023.08.22. 07:00
Küzdelmes meccseken vendégsikerek születtek a másodosztály szezonnyitóján
Nyert az újonc, az első osztályból érkező Jászárokszállás, és a harmadosztályból feljutott Besenyszög is. A címvédő Jászapáti is győzelemmel kezdett.
A szív és az akarat diadalát aratta az első fordulóban a Megye I.-ből érkező Jászárokszállás csapata
Fotó: Pesti József
Túrkeve–Besenyszög 2–3 (1–1)
Túrkeve, 90 néző. Vezette: Nagy Alex (Járdán L., Faragó Zs.).
Túrkeve: Gulyás G. – Varga A., LISZNYAI, Csáki (Suri, 67.), LASKAI, Pintér I., Geszti, Kállai Do. (Árvai, a szünetben), Kelemen G. (Lengyel R., 61.), Kállai Dá., Rapi. Szakmai igazgató: Kormos János.
Besenyszög: Bezzeg B. – Suba, BERÉNYI, TAKÁCS Á., VIRÁG (Donkó, 83.), Csabajda, Serfőző, Tóth K. (Patonai, a szünetben), HEGEDŰS G., SZEKERES T., Székely Z. Edző: Kocsis Andor.
Gólszerzők: Geszti (26.), Suri (85.), ill. Virág (32., 59.), Szekeres T. (90.).
A mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, melyen a nagy akarással Besenyszög a 44 éves Szekeres Tibor villanásával megnyerte a meccset.
Kormos János: – Nehéz elfogadni, hogy az ellenfelünk jobban akarta a győzelmet.
Kocsis Andor: – Jó iramú mérkőzésen elúszni látszott a győzelem, de a végén mi jöttünk ki jobban.
Tudósított: Kormos János
Abádszalók–Jászapáti 1–2 (0–1)
Abádszalók, 100 néző. Vezette: Kóródi Ferenc (Bodac T., Mati V.).
Abádszalók: Varga V. – Kálmán Zs., Csukodi (Halas, 52.), Dányi, Oláh L., Horváth Sz., Juhász A., Weiszhaupt, Borsos (Nagy B., 87.), Varga S., Szóládi (Oláh A., 76.). Edző: Lajos Tibor.
Jászapáti: ANDRÁSI – Papp B., Illés, Menyhárt, Csőke, Birkás (BÉRES, 55.), URBÁN, Lukácsi, DONKÓ, BALOG N., Lendvai. Edző: Menyhárt Dániel.
Gólszerzők: Juhász A. (58.), ill. Menyhárt (36. – tizenegyesből), Urbán (76.).
Kiállítva: Menyhárt (82.).
Inkább a védekezésre koncentrált a Jászapáti, ennek ellenére egy tizenegyesből még is megszerezte a vezetést. A hazaiaknak több ziccere is volt a mérkőzés folyamán, melyekből csak egyet tudtak csak kihasználni. A vendégek végül kiküzdötték a győzelmet.
Lajos Tibor: – Első mérkőzésnek tökéletes volt. A ziccereinket a továbbiakban be kell rúgnunk, és akkor nem kell magyarázkodni.
Menyhárt Dániel: – Nem csalódtam az Abádszalók csapatában. Hiába volt erőskezű játékvezetés, még ő sem tudta kordában tartani a meccsen kialakult helyzetet. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez.
Tudósított: Lajos Tibor
Tiszaszentimre–Kunmadaras 0–2 (0–1)
Tiszaszentimre, 100 néző. Vezette: Barna Péter (Faragó A., Dékány).
Tiszaszentimre: Kalóz – Szőke T., SZŐKE P., Oláh Zs., Faghiura (Juhász E., a szünetben), Szőke Á. (Turó, 61.), Varga B., Nagy F. (Csécsei, 38.), Törő (Szivák, a szünetben), Újvári, Pékó (Papp J., 77.). Edző: Szoboszlai Zsolt.
Kunmadaras: Havellant – Vas M., Kocsis J. (Bernáth, 74.), Seres D., LÁZÓK A., Lázók L., Rózsa II Sándor (Lázók N., a szünetben), Viktor P. (Kovács J., 44.), SZABÓ J., VADÁSZ S., Rózsa Sándor (Szabó Z., a szünetben). Edző: Varga László.
Gólszerzők: Viktor P. (43.), Kovács J. (60.).
Egyenlő erők küzdelméből a vendég csapat került ki győztesen.
Szoboszlai Zsolt: – A helyzetek alapján a döntetlen reálisabb lett volna. De a vendég csapat jobban használta ki a helyzeteit.
Varga László: – Egy küzdelmes mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.
Tudósított: Szoboszlai Zsolt
Jászárokszállás–Fegyvernek 1–0 (0–0)
Jászárokszállás, 80 néző. Vezette: Ábel Péter (Peredi, Kerekes B.).
Jászárokszállás: Farkas A. – NAGY B., BORDÁS SZ. (Gácsi, 86.), RÉDEI, VÍGH B., CSIKÓS T., Czuczor, Váradi (Panyi, 29.), Hopka, Bobák (Kiss Zs., 63.) (Polyák, 89.), ÉLIÁS R. Megbízott edző: Csikós Tamás.
Fegyvernek: Korpás – Fábián D. (Domán, 45.), Karikó (Knipfel, 73.), Bohács D. (Bohács M., 80.), Stalmájer (Náhóczki, 80.), Szász, Szabó M., Rézsó K., Budai, Csortos, Kerepesi (Kóródi, 90+3.). Edző: Bohács Tibor.
Gólszerző: Panyi (69.)
Nem túlságosan magas színvonalú mérkőzést játszottak a csapatok. De az edzőt helyettesítő csapatkapitány, Csikós Tamás vezényletével nyert a hazai csapat. Külön öröm számukra, hogy bemutatkozott egy ifjú tehetség, Bobák Ákos személyében.
Csikós Tamás: – A szív és az akarat diadala volt a csapat részéről, amely gárda játékosainak szívében Koczka Róbert emléke örökké él és élni fog (egykori csapattárs, aki nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt).
Bohács Tibor: – Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy idény eleji forma. Gratulálok a lelkes hazai csapatnak.
Tudósított: Kiss Jenő
Jászboldogháza–Jászalsószentgyörgy 0–3 (Elmaradt)