2023.11.08. 17:30
„Pályafutásom jelentősebb és sikeresebb részét a felépülésemtől számítom”
A Furkó Kálmán név viselése a civil életben tiszteletre, becsületre, sportberkekben pedig sikerességre és eredményes pályafutásra kötelezi az embert. A família legidősebb tagja nemzetközi legendává nőtt katonai tevékenysége, illetve sportpályafutása következtében. Fia, dr. Furkó Kálmán alezredes, a vármegyei rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója, hobbisportolóként is versenyezve, nemrégen a németországi Rendőr Horgász Európa-bajnokságon szerzett aranyérmet. Az ő fia, a karatés nagypapa unokája pedig többszörös magyar- és Európa-bajnok, illetve világbajnoki második helyezett evezős.
Együtt mozogni egy falatnyi hajóban a változó közegben, és küzdeni az elemekkel – Furkó Kálmánt ez fogta meg sportágában, az evezésben
Fotó: Mészáros János
Furkó Kálmán sem átoknak, sem áldásnak nem tekinti nagyapjának méltán híres nevét viselni. A maga útját járta, s járja ma is, noha eleinte igyekezett volna apai-nagyapai elvárásoknak megfelelni. A Szolnoki Sportcentrum tizennégyszeres magyar bajnokával, egyetemi világbajnokával, Európa-bajnokkal, világbajnoki és világkupa ezüstérmessel beszélgettünk.
– Úgy kezdtem a sportpályafutásomat, mint majd’ minden gyermek. Több sportágat is kipróbáltam, mire megtaláltam az igazit.
– Mi volt az első?
– Küzdősporttal indítottam. A szolnoki Belvárosi Általános Iskolában az alsó tagozatos éveket végigdzsúdóztam, de őszintén mondom, kedvetlenül. Akkortájt eveztem először más vizekre, amikor aput elkísértem horgászni. Az már akkor kiderült számomra, hogy a víz vonzása hat rám, meg a hajózás is. Egy időre beültem és beleálltam a kajakba. De ez sem fogott meg. És eljött 2010. december 2-a, mikoris egy délelőtti tesióra keretében az osztálytársaimmal kipróbáltuk a tiszai evezősházban az ergométert. Ez annyira megtetszett, hogy még aznap délután visszamentem az evezősházba, és tulajdonképpen azóta minden nap ott vagyok.
– Mit gondolsz, számodra miért épp ez a sportág jött be?
– Mint említettem, egyrészt a víz szeretete. A mindig változó közeggel együtt mozgok egy falatnyi hajóban, a célom pedig, hogy küzdjek az elemekkel és az idővel. Az evezés abban más mondjuk a kajakozástól, hogy a kajakban előre felé megyünk, míg az evezős csónakban a menetiránnyal háttal ülünk. Talán amiatt is e sportág felé köteleződtem el, mert Szolnokon az evezőséletnek jelentős és sikeres múltja van. Az evezős egylet 1901-ben alakult, egy történelmi klub a városban, emiatt én büszkén is ülök a hajóban.
– Mikor érkeztek az első sikerek?
– Mondhatni röpke idő alatt. Legalábbis a hazai eredményeim már eleinte is jók voltak, egészen 2018-ig, viszont a nemzetközi porondon semmi sem sikerült. Ekkor egy makacs csigolyaív-szakadás keserítette meg az életemet, és nagyon úgy álltam hozzá, hogy abbahagyom a pályafutásomat. Ám kitartón gyógytornáztam, és 2019 januárjában rohamosan javult az egészségem. Olyannyira, hogy neveztem az akkori országos evezős ergométer-bajnokságra, és magam számára is váratlanul megnyertem azt. Tulajdonképpen pályafutásom jelentősebb és sikeresebb részét ettől a felépüléstől és aranyéremtől számítom. Az én tanulságom, melyet másoknak is javaslok, hogy bármilyen szempontból bármilyen nehéz helyzetbe is kerülünk, soha ne adjuk fel a gödörből való kilábalást.
– Miben volt mérhető a pozitív változás?
– A felépülésemen túl számos dologban. Ha úgy tartja a mondás, hogy a baj nem jár egyedül, akkor én azt hangoztatom, hogy a szerencsés események is kéz a kézben járnak. Épp ebben a felfelé ívelő szakaszban ültünk össze először a győri Szabó Bencével, akivel azóta szó szerint és képletesen is egy hajóban evezünk. Nagyon jól megértjük egymást a sportban és a civil életben is, valószínűleg nekünk ez a kettős felállás alapozta és alapozza meg az utóbbi időszak sikereit a könnyűsúlyú kétpárevezősök mezőnyében. Közös munkánk egy kiküzdött U23-as vb-bronzzal kezdődött, melyet megfejeltünk egy Eb-arannyal. A hazai eredményesség után a nemzetközi vizeken is jól szerepeltünk tehát. Csak az idén harmadikok lettünk a kínai csengtui Egyetemi Világjátékokon, ezüstérmet szereztünk az olaszországi varesei Világkupán, majd a belgrádi világbajnokságon ugyancsak másodikok lettünk. Ez utóbbi eredményt egyébként kudarcnak éljük meg, mert a tavalyi vb-ezüst után szerettünk volna ez évben még egyet előre lépni. Fájó, de legalább lett egy újabb célunk. Cél egyébként a párizsi olimpiára való kijutás is egy olimpiai számban való kvalifikációs eredménnyel.
– És hogyan alakul a sportolás mellett a civil életed?
– Evezek, futok, országúti bringázok és tanítok. Ebben az évben szereztem meg osztatlan tanári szakon a diplomámat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, és miután sikeresen megpályáztam, visszakerültem egykori alma materembe, a szolnoki Széchenyi gimnáziumba, óraadó testnevelő tanárnak. Nem csupán a tananyaggal vértezem fel a diákokat. Amit eddig a sportpályafutásom alatt megtapasztaltam, azt igyekszem megosztani a tanítványokkal. Az az üzenetem, hogy jó jól tanulni és jó jól sportolni. Én a maximumot akarom kihozni magamból, és ezzel is példát kívánok mutatni a fiataloknak. Ha ennél kevesebbre vágynak a diákjaim, az sem baj. A fő cél, hogy az ember szeresse azt, amit csinál. Ha például egészséges akar lenni, mozogjon, de szeresse azt a mozgásfajtát, amit művel. Muszájból semmit nem érdemes csinálni, mert érdektelenné válik az élet.
Szoljon podcast
- Szkíta kori női ékszerekre bukkantak a Jászkunságban
- A tudatos vásárlás jó stratégia, de az sem árt, ha tudjuk mit rejtenek az E-számok
- Egy letűnt világ pihent a szolnoki helikopterbázis alatt – régészt kérdeztünk az izgalmas részletekről
- Ismét megszervezi a nagy sikerű kupát: ebben a szezonban sem unatkozik a szolnoki erőnléti edző
- Mucsi Zoltán: „Úgy tűnt, hogy valószínűleg Szolnokról fogok nyugdíjba menni, de aztán...”