Fel, támadás!

Az idei húsvétot sok szolnoki és környékbeli tervezte megtoldani a Szolnoki Olajbányász Magyar Kupában bemutatott címvédése feletti ünnepléssel. Ezt mutatja az is, hogy jó páran elkísérték a csapatot a budapesti, hétvégi final fourba. Amit ha megnyert volna az Olaj, története tizedik kupasikerét aratja. 

Lamentálhatnánk most azon, miért nem ért a tizedik stációba a klub. De egyrészt ma már talán felesleges, másrészt – szinte bizonyos – lesz még alkalma döntőt játszani a Szolnoknak. 

Nézzük inkább azt, ami van. Van például egy bronzérem az aktuális szezonban. És előzetesen talán senki nem hajítja el dühében a hímes tojást a kupabronz miatt. Ráadásul az Olaj folytatta egyedülálló sorozatát, miszerint 2011 óta minden évben érmet szerez a Magyar Kupában. A pályán látottak ugyancsak adnak ürügyet az optimizmusra. Bár a Sopron elleni elődöntő rosszul sült el, a másnapi helyosztón egyik játékos sem szenvedett a motiváció hiányától. A gárda igazi erejét jelzi: könnyedén szétfutották és -dobták a fáradó ellenfelet. Mély a keret, ez a képesség pedig igencsak hasznára válhat a klubnak a sűrű és szerdán már el is kezdődő bajnoki rájátszásban. 

Hogy a csapat fel tud állni, bizonyította. Új feladat van. Új verseny kezdődik. Minden erőt, figyelmet a Körmend elleni bajnoki negyeddöntőre kell irányítani. A kupagyőzelem örömében ezúttal mások locsolkodhattak. Bízzunk abban, a feltámadás – szolnoki részről – a bajnoki play-offra marad.