Idő van!

Furcsa dolog néha az idő számítása. Itt van például az újév, mindannyiunk közös, szimbolikus válaszvonala. Az új kezdete, ahogy mondani szokás. De mi van azokkal, akik nem években, hanem négy években gondolkodnak? Az olimpikonokra gondolok, a sportolók igen szűk elitjére. Számukra ez a mostani szilveszter nem az új, hanem – sportnyelven szólva – a hajrá kezdete.

Olimpiai évbe léptünk. Idén nyáron Párizsban tartják a sport nagy, csodás ünnepélyét, és joggal remélhetjük, hogy számos magyar kiválóság vesz részt a ceremóniában. És nem kevésbé, hogy térségünk sportolói is ott lesznek. Hadvina Dóra, Rivaszt-Tóth Norbert, Simon Béla, Juhász Adrián, Furkó Kálmán és mind a többiek – a Jászkunság megannyi nagyszerű sportolója – azért verejtékeztek az elmúlt években, hogy 2024-ben rajthoz állhassanak, és minél szebb eredményeket érhessenek el a francia fővárosban. Lelki szemeink már ott látják őket Párizsban, adassék, hogy így legyen!

Lassan hozzászokunk a jóhoz a magyar futball-válogatott révén is. A nemzeti tizenegy kezd hagyományos résztvevőjévé válni a szintén négyévente – így idén, Németországban is – esedékes Európa-bajnokságnak. Szoboszlai Dominikék veretlenül jutottak ki a kontinenstornára, így a mindig szükséges szerénység mellé önbizalom is párosul. És napok múlva kezdődik vízilabdázóink nagy menetelése, és hamarosan folytatódnak a hazai, nemzetközi bajnokságok, lehet örülni a sikernek, búsulni a vereségen, és szurkolni, bármi is legyen.

És mindeközben – ha már idő – 2024-ben is tartsuk rajta szemünket vármegyénk iskolai versenyein, diákolimpiáin, utánpótlás-tornáin. Ki tudja, talán már ott szaladgálnak azok a fiatalok, akik hamarosan csatlakoznak az olimpiai ciklusokban gondolkodók elitcsapatához.