Háromfontos

Aki ott volt, látta a vasárnapi Szolnoki Olajbányász–Körmend mérkőzést, hallhatta a hazai szurkolótábor sommás, nyomdafestéket nemigen tűrő véleményét a végső dudaszó után. Némileg talán igaztalanul, hiszen egy óriási izgalmakat, férfias küzdelmet, fordulatokat hozó találkozót játszott egymással a két csapat, amely a semleges kosárlabda-rajongók minden igényét kielégítette. A semleges nézők azonban kisebbségben voltak – ha voltak egyáltalán – aznap a Tiszaligetben. És az is tény: az Olaj elveszítette a playoff-negyeddöntő ötödik, döntő mérkőzését, és nem jutott elődöntőbe.

A csalódottság érthető, a klub az előző évtized sikereivel magasra tette a mércét. A Tisza-parton hozzászoktunk a bajnoki pezsgő ízéhez, és most zsinórban a második évadban a nyolc között búcsúzik az Olaj. Méghozzá úgy, hogy mindkétszer beváltatlanul hagyta az alapszakaszban szerzett krediteket (egy-egy második hely).

A Szolnoki Dózsa ugyancsak nem jutott négybe a vízilabda OB I-ben. A Szolnoki MÁV FC épphogy kiharcolja – talán – az NB III.-as fociligában a bentmaradást, a Karcag és a Tiszafüred a hullámvasút, ki tudja, éppen melyik pontján csücsül, hogy a Jászberényi FC-ről kegyeleti okokból már ne is beszéljünk.

Az Olajbányász volt az utolsó mentsvára a vékonyra sikeredett jászkunsági csapatsport szezonnak. És lehet, hogy nem erről írnánk most, ha a Körmend utolsó hárompontosa nem esik be vasárnap. De beesett. Így remélhetőleg a klubok asztalára is beesik három fontos kérdés. Ezt terveztük-e az idény előtt? Ha nem, hol a hiba? Mi lehet a megoldás?