Palántáim

Gyere, nézd meg a veteményeskertet! Édesapám rendre így invitál, amikor hétvégenként hazalátogatok a szülői házba. Mit is nézzek rajta? Hiszen ugyanolyan, mint mindig! Én meg így ugratom újra és újra. Sértődés nincs a részéről, hiszen tudja a fater, hogy mire gondolok. Egészen pontosan a hálára, amit kifejezhetek évről évre, hiszen az öregem minden tavasszal „telerakja” a kertet, mi pedig élvezzük munkája gyümölcsét, a vidéki föld javait.

Retek, borsó, hagyma, saláta, és még sorolhatnám a zöldségeket, amik a gyümölcsfák „árnyékában” teremnek a gyerekkorom meghatározó helyszínén. Évekkel ezelőtt talán nem értékeltem, ma már tudom, megfizethetetlen mindez. Saját borsóból levest főzni? Nincs is annak párja. No, jó, esetemben még az édesanyám learatja a babérokat előttem ebben a „sportágban”, de azért én is igyekszem. Hasonlóan felbecsülhetetlen érték a saját kertben termett retek, paprika és újhagyma is a vajas kenyér mellé. Higgyék el nekem, én magam már attól egészen oda voltam, amikor a városi balkonládában termelt paradicsomot szüreteltem.

Egy apró bánatom van csak! A gyerekeim egyelőre nagyon óvatosan barátkoznak ezekkel az egészséges finomságokkal. De megnyugtató ezért, hogy az apró magok már ott motoszkálnak a kicsi fejükben. Örömmel követik papájukat és mamájukat, buzgón veteményeznek, palántáznak, ültetnek és locsolnak, gondozzák a kis növényeket. Aztán hetekkel később a betakarításból is lelkesen kiveszik részüket.

Ők maguk is apró palánták. Óvni, melengetni kell őket, hogy aztán a jó földben megerősödjenek! Bízom benne, hogy a gondoskodás gyümölcsöző lesz. S hiszem, hogy nem beszélek zöldségeket!