Front, érzékenység...

Nem jól van ez így! Lesz ennek még böjtje! Hol az egyikünk, hol a másikunk jegyezte meg az elmúlt hétvégén, miközben nyári kerti partikat meghazudtoló módon múlattuk az időt szüleim kertjében. Összejöttünk az utcabeliekkel, üldögéltünk, beszélgettünk, a gyerekek hancúroztak, élvezték, élveztük a korán jött nyarat. Délutánra a nyárbotok is előkerültek, csepegett a szalonnazsír a pirítósra, s a sörtartalékok is „felvándoroltak" a pince hűséből. Lazult a csapat, csak én voltam egy kicsit befeszülve, frontérzékeny fejszerkezetem egyre erősebben jelezte: lesz ennek böjtje.

Aztán még gyorsabban ütött be a krach, mint gondoltam. Olyan hirtelen lett hideg, hogy időm se maradt a már alaposan kimosott, szekrény mélyén csücsülő kabátokat előrángatni. Reggel még pulcsiban indultak útnak porontyaim, de egy óra múlva már loholtam utánuk és sapkát húztam a fejükre, sálat tekertem a nyakukra. Fújt a szél, esett az eső, a hőmérő higanyszála a béka feneke alá esett. A szeszélyes április alaposan kimutatta a foga fehérjét, na meg a hóét, hiszen volt olyan terület, ahol még havazott is.

Nem tagadom, én aztán nyögöm ennek minden velejáróját. Tompa az agyam, lüktet a fejem, sajognak az ízületeim, fájnak az izmaim. De hát nem csoda, ember legyen a talpán, aki ezt ép ésszel és persze fitt testtel követni tudja. Ja, hogy ehhez egy bizonyos kort el kell érni? Lehet! Tudom én, hogy öregszem és talán szeszélyesebb is vagyok. Mint az április. Majd, ha jön a nyár, megnyugszom. Hm, de a melegfrontok is érzékenyen érintenek....